Kép forrása: MTI/Szigetváry Zsolt

Julian Nagelsmann német szövetségi kapitány szerint Németország labdarúgó-válogatottja a biztos csoportelsőség ellenére győzni akar kedden.

Kedden este kerül megrendezésre a Magyarország Németország találkozó, a Nemzetek Ligája utolsó fordulójában. A német válogatott már biztos csoportelsőként érkezik a Puskás Arénába, ám a németek kapitánya, Julian Nageslmann szerint ez nem jelent majd előnyt a magyar csapatnak.

„A csoportállás ellenére nyerni akarunk, mert kevés idő van már a vb-selejtezőkig, amire szeretnénk a lehető legjobban felkészülni. Ráadásul ki szeretnénk szolgálni szurkolóinkat, akik elkísérték a csapatot Budapestre. Sok jó játékosunk van és a klubok érdekeit is szeretnénk figyelembe venni, ezért több olyan futballista is szerephez juthat, aki eddig kevesebb lehetőséget kapott.”

A Nationalelf szakvezetője azt is közölte, hogy Joshua Kimmich teste rendben van, akár kezdhet is, ám leszögezte, nem valószínű, hogy végigjátssza a meccset. A 37 éves tréner arról is beszélt, hogy írásban felvette a kapcsolatot korábbi játékosával, Szalai Ádámmal, aki szombaton a magyar válogatott pályaedzőjeként az amszterdami összecsapáson azonnali orvosi beavatkozásra szorult. Mint fogalmazott, korábbi hoffenheimi tanítványa arról tájékoztatta, hogy a gyógyulás útjára lépett.

„Azon a két meccsen, amelyen én ott voltam, más és más arcát mutatta a magyar együttes. Düsseldorfban támadóbb szellemben, gyors labdaszerzésekre alapozva próbált futballozni, de hiányzott a játékából a fegyelmezettség. Ezzel szemben az Eb-n tovább tartott, amíg helyzetet tudtunk kidolgozni. Ezúttal mélyebb védekezésre számítok, ahogy azt Hollandia ellen tette az ellenfelünk, amely ha az első gólhelyzeteiből betalál, akkor nehézzé teheti az összecsapást.”

Nagelsmann tehát jelezte, hogy tisztában van a magyarok erényeivel, és az egy hónapja jegyzett, Hollandia elleni 1-1 miatt sem szabad félvállról venniük a mieinket. Beszélt arról is, hogy tavaly ősszel azért vette át a Nationalelf irányítását, mert jónak gondolta a keretet.

Azt is leszögezte, hogy az irányítása alatt szerinte a játék minden elemében sikerült előrelépnie tanítványainak, különösen letámadásban fejlődve sokat. Többek között ennek tulajdonítja, hogy három napja 7-0-ra verték Bosznia-Hercegovinát, amely még sosem szenvedett ekkora vereséget története során.

A játékosok részéről Nico Schlotterbeck arról beszélt, hogy jó magyar válogatottra készülnek, amely mélyen védekezik majd ötös láncban.

„Hangos lesz a stadion, a szurkolók hajtják majd a magyarokat, akik biztosan nyerni akarnak saját közönségük előtt.”

A horvát Duje Strukan sípjelére kedden 20.45-kor kezdődik a telt házas Puskás Arénában a magyar-német mérkőzés, melyet az M4 Sport, a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít. A magyarok már biztosan a csoport harmadik helyén zárnak, így jövő márciusban osztályozóra kényszerülnek a B divízió egyik másodikjával.