Julián Álvarez reagált a Barcelona-pletykákra
„Én soha nem mondtam semmit..." – szögezte le Julián Álvarez.
Julian Álvarez igyekezett rövidre zárni a Barcelonával kapcsolatos találgatásokat, miután az Atlético Madrid 5–2-re kiütötte a Tottenhamet a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Az argentin támadó két góllal vette ki a részét a sikerből, a lefújás után pedig világossá tette, hogy jelenleg egyáltalán nem foglalkozik a klubváltásról szóló hírekkel.
„Mit szeretnétek, mit mondjak? Én soha nem mondtam semmit. Ezek olyan dolgok, amiket valaki bedob, aztán futótűzként terjednek a közösségi médiában” – fogalmazott Álvarez. A csatár szerint ma már elég egy félmondat vagy egy feltételezés, és azonnal elindulnak a kommentek, a pletykák és a találgatások, miközben ő maga nem adott okot minderre.
Az Atlético játékosa ugyanakkor egyértelművé tette, hogyan érez jelenlegi klubjánál.
„Nyilvánvalóan boldog vagyok az Atlético Madridnál. Nagyon boldog. Minden sorozatban harcolunk” – mondta, majd hozzátette, hogy bár a bajnokságban nehezebb a helyzetük, a Bajnokok Ligájában jól állnak, és a Király-kupában is döntőt játszanak.
🚨🗣️ Julián Álvarez: “I’m very happy here. I never said anything about FC Barcelona everything that came out was just hype and rumors based on some comments. Right now I’m in a very good place here.”
🎙️ Will you stay next season?
Álvarez: “I don’t know. It might happen or it… pic.twitter.com/GBlKQOHicy— Barca Xtra (@Barcaxtr) March 10, 2026
Álvarez saját formájáról is beszélt, és elismerte, volt egy nehezebb időszaka, de mindig az vezérli, hogy a lehető legtöbbet adja a csapatnak.
„Mindig segíteni akarok a csapatnak. A pályán a maximumot próbálom nyújtani, ez az, amit irányítani tudok. Lehet, hogy néha jobban megy, néha kevésbé, de a szándék mindig megvan” – mondta az argentin, aki bízik benne, hogy a gólok és a gólpasszok a folytatásban is jönnek majd.