Magyar foci

Juhász Roland: "Sosem vagyok magammal maximálisan elégedett"

"Nagyon jó érzés volt ilyen hosszú idő után ismét tétmérkőzésen pályára lépni. Bevallom őszintén, kicsit el is fáradtam, hiszen több hónap eltelt azóta, hogy utoljára 90 percet végigjátszottam. Sajnos a játékunk ezúttal nem volt tökéletes, sokszor kapkodtunk, és a labdát is többször kellett volna megtartanunk, ahogy tettük azt vasárnap a Bozsik Stadionban. Szerda este Debrecenben egy küzdelmes mérkőzést játszottunk, de vannak ilyen találkozók is. A legfontosabb célunkat, a továbbjutást sikerült kiharcolnunk. A saját teljesítményemmel sosem szoktam maximálisan elégedett lenni, ezúttal is úgy érzem, hogy volt egy-két hibám, de ahhoz képest, hogy milyen régen játszottam utoljára tétmérkőzést, összességében jónak értékelem a teljesítményemet. Szerencsére könnyen beilleszkedtem a védelembe, Vinícius, Szolnoki és Stopira is nagyon jó játékos, jól megértettük egymást a pályán" – mondta Juhász a vidi.hu-nak.