Nemzetközi labdarúgás

Jön a bajnokjelöltek nagy tesztje! – szombati program

""

A listavezető Chelsea és a harmadik Manchester United rangadója kiemelkedik programból. A Kékek hat körrel a zárás előtt kényelmes helyzetben vannak, előnyük hét pont a második Arsenallal szemben, ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak riválisaiknál. José Mourinho együttese szombaton azt a MU-t fogadja a Premier League-ben, amely február 21. óta nem kapott ki bajnokin, s hatmeccses győzelmi sorozatának eredményeként úgy jött fel a harmadik helyre, hogy az előnye most már négy pont a címvédő és negyedik városi riválissal, az előző körben 4-2-re legyőzött Manchester Cityvel szemben.

A Chelsea a legutóbbi három bajnokiját megnyerte, ezeken azonban papíron nála jóval gyengébb együttesekkel találkozott. A londoni Kékeknek most a kiváló formába lendült Unitedet kell megállítaniuk, s ha ez sikerül nekik, akkor karnyújtásnyira kerülnek a végső diadaltól, igaz, jövő vasárnap újabb rangadó vár rájuk, mivel az Arsenal otthonában lépnek pályára.

Az Ágyúsok a hétvégi PL-körből kimaradnak, mivel szombaton a Readinggel FA Kupa-elődöntőt játszanak a Wembley Stadionban, s ha nyernek, esélyük lesz megvédeni címüket. A másik párharcban a Liverpool az Aston Villával csap össze vasárnap délután, ugyancsak a londoni arénában, ahol majd a finálét is rendezik május 30-án.

A Serie A 31. fordulójában szombaton a címvédő és listavezető Juventus a második helyen álló Laziót fogadja, azt a Laziót, amely február 9. óta sorozatban nyolc bajnokiját megnyerte.

Spanyolországban az a két csapat ütközik meg a Nou Campban, amely eddig a legkevesebbszer bukott a szezon folyamán (négyszer-négyszer).

A szombati sportközvetítések:

Duna
13.45: Labdarúgás, OTP Bank Liga, MTK Budapest-Győri ETO FC
16.45: Forma-1, Bahreini Nagydíj, időmérő edzés

Duna World
17.45: Kosárlabda, férfi NB I

Sport 1
15.45: Labdarúgás, OTP Bank Liga, Szombathelyi Haladás-Ferencváros
18.15: Labdarúgás, OTP Bank Liga, DVSC-TEVA – Paksi FC

Sport 2
16.00: Labdarúgás, spanyol bajnokság, FC Barcelona-Valencia
18.00: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Deportivo La Coruna-Atlético Madrid
20.00: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Real Madrid-Málaga

Sport M
13.55: Lóverseny, ügető, 13. versenynap
17.45: Vízilabda, férfi Bajnokok Ligája, Szolnoki Dózsa-Közgép – Spandau

SportKlub
18.00: Labdarúgás, olasz bajnokság, Sampdoria-Cesena

Eurosport
9.00, 12.00 és 15.00: Súlyemelés, Európa-bajnokság, Tbiliszi
16.45 és 20.00: Sznúker, világbajnokság, Sheffield

Eurosport 2
1.00: Labdarúgás, amerikai bajnokság, New York Red Bulls-San Jose Earthquakes
11.00: Sznúker, világbajnokság, Sheffield
14.00: Autósport, LG FIA túraautó-világbajnokság, Marrákes
15.00 és 20.30: Motorsport, World Endurance bajnokság, Le Mans
15.15: Labdarúgás, német bajnokság, Hoffenheim-Bayern München
18.30: Labdarúgás, német bajnokság, FC Augsburg-VfB Stuttgart

Digisport 1
4.00: Ökölvívás, ESPN Friday Nights Fights     
13.55: Motorsport, Argentin Nagydíj, Moto3, 3. szabadedzés
14.50: Motorsport, Argentin Nagydíj, MotoGP, 3. szabadedzés    
15.55: Labdarúgás, angol bajnokság, Stoke City-Southampton    
18.10: Labdarúgás, angol bajnokság, Chelsea-Manchester United
20.40: Labdarúgás, olasz bajnokság, Juventus-Lazio

Digisport 2
13.00: Tenisz, ATP-torna, Monte-Carlo     
19.10: Motorsport, Argentin Nagydíj, MotoGP, időmérő edzés
20.25: Vízilabda, férfi Bajnokok Ligája, Pro Recco – ZF-Eger