Nemzetközi labdarúgás

„Jól érzem magam itt” – nyilatkozta a Bayern-ász

Kép forrása: Ralf Ibing - firo sportphoto/Getty Images

Jamal Musiala megerősítette, hogy tárgyal szerződése meghosszabbításáról klubja, a Bayern München illetékeseivel.

Lévén 2026 nyarán lejár Jamal Musiala szerződése, a Bayern München 21 éves ászának jövője folyamatos spekulációt jelentett az utóbbi hónapokban. Ezek azonban könnyen eltűnhetnek, leginkább egy Musiala-nyilatkozat következtében.

A Mainz elleni DFB-kupa találkozón mesterhármat jegyző támadó a Skysportsnak nyilatkozott a szerződéshosszabbításról és a klubbal kapcsolatosan szőtt, hosszútávú terveiről.

“Igen, abszolút valósnak látom most már a hosszabbítást. Tárgyalásban állunk már, ráadásul boldog vagyok itt.”

A jelek szerint tehát beérik a vezetőség azon munkája, amivel egyik legjobbjukat magukhoz láncolni kívánják. A sportigazgató Christoph Freund többször hangsúlyozta az elmúlt hónapokban, hogy Musialára kívánják építeni a jövőt. Ugyanezt erősítette meg számos megnyilvánulásában Max Eberl is, aki a „Bayern arcának” tartja már most is a német válogatott játékost.

A szerződés pontos részleteiről egyelőre keveset tudni, ám a Bayern-szurkolók számára már az is megnyugvást adhat, hogy egyáltalán megkezdődtek a tárgyalások.  De persze, hiába szól a zuhanyhíradó évi 20 millió eurós Musiala-fizetésről, mivel a Real Madrid az egyik „külsős” kérője csillaguknak, totális megnyugvást majd csak a hosszabbítás aláírásakor érezhetnek Münchenben.