Egyéb

John Cenát megalázza a WWE – videó

""

A 2011-es esztendő első hónapjában, még ünnepelt sztár volt John Cena, majd februárban visszatért a Rock, aki rendesen megtépázta a pankrátor renoméját. A pankrátorból lett filmsztár pillanatok alatt elérte azt a szurkolóknál, hogy Cena közutálat tárgya legyen. Figyelmeztető jel volt, hogy a Mizzel folytatott viszálya során Cenát többször is kifütyülték, pedig a Miz-t nem nevezhettük közönség kedvencnek. Pár nappal a WrestleMania után Cena elnyerte a WWE bajnoki címet a Miz-től, ezzel még utáltabb lett.

Következhetett a CM Punk elleni viszálya, amely végleg megpecsételte Cena sorsát. A megbecsült sztárból, hullócsillag lett. Mint ismert Punk-nak volt egy híres beszéde, amelyben komolyan megsértette a WWE-t. Emlékezetes beszólása az volt, amikor kijelentette, hogy a szervezet sokkal jobb lenne, ha Vince McMahon meghalna. Triple H-t és Stephanie McMahont, pedig lehülyézte. A Money in the Bank előfizetéses adás főmérkőzésén Cena vereséget szenvedett Punk-tól, így elvesztette a világbajnoki övét és az állását, majd Triple H átvette a hatalmat és visszavette Cenát.

Érdekesség, hogy Cena és Punk hatalmas elismerésben részesült, ugyanis a legendás kritikus, Dave Meltzer (Wrestling Observer Newsletter) ötcsillagosra értékelte a két pankrátor mérkőzését. A WWE-ben utoljára ötcsillagosra értékelt összecsapás 1997. október 5-én volt, akkor Shawn Michaels csapott össze Undertakerrel egy Hell in a Cell (In Your House: Bad Blood WWF bajnoki címmérkőzés) mérkőzésen.

A Punk elleni viszálya a SummerSlamen megrendezett mérkőzésükkel félig-meddig befejeződött. A Hell in a Cellen volt, még egy mérkőzésük, de ott Alberto Del Rio is jelen volt. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Cena a Del Rio elleni viszályát is elbukta. Következhetett a Survivor Series előfizetéses adás, amelyben Cena a Rockkal alkotott csapatot és legyőzte az Awesome Truth-ot (The Miz, R-Truth). A mérkőzés után az ”Emberek Bajnoka” újfent megalázta ”West Newbury büszkeségét”.

Az év végére a WWE feladta Cena népszerűségének a megmentését. Ezt bizonyítja, hogy a december 18-ai TLC: Tables, Ladders & Chairs előfizetéses adás volt az első olyan PPV a 2008-as Survivor Series óta, amelyen nem kapott szerepet. Következhetett a Kane elleni viszálya, amelynek elején komoly bajba került Cena. Az ”Ördög kedvenc démonja” rendre megalázta Cenát, akinek a hírneve úgy tűnt, hogy megindult felfelé, de februárban visszatért a Rock. A WrestleManián megrendezésre kerülő mérkőzésük ”felépítése” alatt egyedül Bostonban nem fütyülték őt ki. Érdekesség, hogy a szurkolók, még azt is megbocsátották a Rock-nak, hogy az egyik Raw adásban a kezére felírta a mondanivalóját.

A rengeteg beszéd és ígérgetés után következhetett a 28. WrestleMania és az a mérkőzés, amelyekre generációk voltak kíváncsiak. A közel egy éves viszály ”építés” után, Cena vereséget szenvedett a Rock-tól, aki a várakozásoknak megfelelően a mérkőzésük után visszatért a filmezésvilágába. Érdekesség, hogy az eredeti tervek szerint Cenának kellett volna megnyernie a mérkőzést, de az utolsó pillanatban Vince McMahon meggondolta magát. A Rock nem veszíthetett a közönsége előtt.

Egy nappal élete legfontosabb mérkőzésének az elvesztése után a WWE ismét ”belerúgott” Cenába. A hétfő esti Raw adás legvégén Cena kezet akart fogni a Rockkal, de az ”Emberek Bajnoka” helyett Brock Lesnar érkezett, aki a 2004-es WrestleMania után hagyta el a szervezetet. A szurkolók reakciójából kiindulva elképzelhetetlennek tűnik, hogy Cena megnyerje ezt a viszályt. Egy biztos John Cena népszerűsége romokban, a WWE levette róla a kezét, ezt bizonyítja, hogy megverették egy olyan sztárral, aki hébe-hóba egyszer feltűnik a képernyőn, majd a rá következő napon ismét megalázza. Vajon a 2012-es esztendő lesz Cena utolsó éve a WWE-ben, vagy ismét rátalál a sikerek útjára?

Felmerül, még egy igen érdekes kérdés. Vajon mi, vagy ki motiválja Cenát a folytatásra? A harmincnégy esztendős pankrátor biztosra vehető, hogy karrierje után bekerül a WWE Hall of Fame-jébe. A szervezetben az Interkontinentális bajnoki címen kívül, már minden övet megszerzett legalább egyszer! 2008-ban megnyerte a Royal Rumble-t is. A szurkolók többsége kifütyüli, mégis miért látjuk minden egyes Raw adásban őt. A válasz igen egyszerű. Cena imádja azt, amit csinál. A véleménye szerint az a jó pankrátor, aki megtudja mozgatni a szurkolókat. John Cena élete a WWE…