Nemzetközi labdarúgás

"Jobb Chelsea meccset nézni Eden Hazard nélkül" – Robbie Savage

Nem volt könnyű helyzetben Frank Lampard, amikor júliusban leült a Chelsea kispadjára. Sokan megkérdőjelezték a döntést, de kevesebb, mint négy hónappal a kinevezése után Lampard a várakozásokon felül teljesít, ugyanis a kékek a Premier League negyedik helyén tanyáznak, mindössze két ponttal lemaradva a második Manchester City-től.

A londoniak legutóbb az Ajax ellen tudtak nyerni a Bajnokok Ligájában, amely a hatodik győzelmük volt sorozatban. A szurkolók körében kevesen álmodtak volna hasonló teljesítményről, főleg azután, hogy a nyáron elhagyta a klubot Eden Hazard.

Robbie Savage, korábbi walesi válogatott labdarúgó a Mirror-nak adott nyilatkozata szerint Lampard kezei alatt jobban játszik most a Chelsea, mint mikor még a belga sztár a kékeket erősítette.

„Frank Lampard azt csinálja, amit senki sem gondolt volna. Képes jobbá tenni a csapatot, jobbá, mint amilyen volt Hazarddal a soraiban. Sokkal látványosabb most a Chelsea játéka.”

"A Liverpool és a Manchester City mögött a Chelsea játéka a legnézhetőbb a bajnokságban." 

A dicséret mellett Savage azt is kijelentette, hogy Lampard együttese mindenki második kedvenc csapatává fog válik lassan.

„A Chelsea mindenki második kedvenc csapata lesz, csak úgy, mint a Leicester City négy évvel ezelőtt.”

A Chelsea a Burnley otthonában vendégszerepel szombaton a bajnokság 10. fordulójában.

Borítókép: givemesport.com

Forrás: givemesport.com