Egyéb

Jó híreket kapott a Real a sérült sztárjaival kapcsolatban

Kép forrása: Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images

Péntek délelőtt Vinícius Júnior és David Alaba is edzésre jelentkezett a valdebebasi edzőközpontban.

Az Athletic és Fabrizio Romano is jelentette péntek délelőtt, hogy a Real Madrid brazil szélsőjének rehabilitációja a vártnál sokkal hamarabb véget ért, és három kihagyott mérkőzés után elkezdte az edzésmunkát.

Előzetesen arról cikkeztek, hogy Vinícius csak december végén térhet vissza, a szemfülesek azonban már e hónap hatodikán láthatták a Királyi Gárda tréningjén.

A fővárosiak szupersztárja mellett egy másik – rég nem látott – ismerős arcot is felfedezhettek a szurkolók. 355 nappal sérülését követően ugyanis újra edzésbe állt David Alaba.

 

Korábban olyan pletyka is felütötte a fejét, hogy az osztrák védő akár vissza is vonulhat krónikus problémái miatt, ezt azonban Alaba és a hozzá közeli források is cáfolták.

A Real Madridnak mindkét játékosra komoly szüksége van. Vini Jr. nélkül csak egy mérkőzést tudott megnyerni a csapat, mellé pedig kikapott a Liverpool és az Athletic Bilbao ellen is. A védelem pedig igencsak sebezhetőnek tűnik.

Mario Cartagena, az Athletic zsurnalisztája szerint az Aranylabdáról éppenhogy lemaradó támadó leghamarabb az Atalanta elleni BL-meccsen léphet újra pályára.

Alabával vélhetően óvatosabban bánik majd a Real Madrid, tekintve, milyen hosszú időt is hagyott ki a bekk.

Carlo Ancelotti együttese a következő fordulóban a Girona otthonában teszi tiszteletét, majd szintén idegenben kulcsfontosságú mérkőzést vív a bombaformában futballozó Atalantával.