Kézilabda

Jó hír: lesz női kézilabda BL-döntő Budapesten

A koronavírus-járvány hetek óta taszítja bizonytalanságba az embereket. Sportesemények százai maradnak el, vagy halasztják őket ismeretlen időpontra. Most felcsillant az első reménysugár: a női kézilabda BL-döntőjének megvan az új időpontja.

A járvány terjedése miatt, március közepén az EHF az összes mérkőzését elhalasztotta, mostanáig azonban nem lehetett tudni, hogy vajon mikor folytatódhat újra a játék. Az Európai Kézilabda Szövetség azonban nemrég közzétette a módosított versenynaptárát.

E szerint úgy számolnak, hogy a mérkőzések nem maradnak el, csak nyárra csúsznak, míg a végső összecsapásokra augusztusban, és szeptemberben kerül majd sor.

A férfi BL négyes döntőjére május 30-31. helyett augusztus 22-23. között Kölnben, a férfi EHF Kupa kétnapos fináléjára pedig május 23-24. helyett augusztus 29-30. között Berlinben kerül sor. 

A budapesti rendezésű, női BL final four-ját  május 8-9. helyett szeptember 5-6-án rendezik majd meg.

 

Női kézilabda BL Final4 döntő – Győri Audi ETO KC-Vardar Skopje 27-26 (Meccs utolsó percei,ünneplés)

Women’s EHF Champions League 2017/18 winners: Győri Audi ETO KC! Kiss Éva szenzációs védése 2:12-től. NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA NÉGYES DÖNTŐ, PAPP LÁSZLÓ…


Mind a 3 sorozatban van még magyar érdekeltség. A férfi BL-ben a Szeged és a Veszprém is a nyolc közé jutásért játszhat majd, míg a hölgyeknél a Győr küzdhet az elődöntőbe jutásért. A férfi EHF Kupában pedig a Tatabánya érdekelt. Nekik még 2 csoportmeccsük is hátra van. A nemzetközi kupák tekintetében a Siófok van még harcban a végső győzelemért, ő a dán Odense ellen lép pályára az elődöntőben.

A kézilabda szerelmesei tehát némileg fellélegezhetnek, ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a szervezők hozzátették:, mivel a vírus természete kiszámíthatatlan, továbbra is fenáll az újbóli halasztás lehetősége, de egyelőre úgy számolnak, hogy júniusban folytatódhatnak az összecsapások.

További jó hír, hogy az olimpia elhalasztása miatt nem jelentenek problémát majd az új időpontok. Amennyiben az ötkarikás játékokra idén sor került volna, könnyen elképzelhető, hogy az egyes mérkőzések jócskán vesztettek volna  a színvonalukból.

Amennyiben tehát nem következik be újabb változás, a szeptember 5-ei hétvégén hetedszer is összegyűlik hazánkban a női kézilabdázók krémje!

Borítókép: Facebook.com/GyőriAudiETOKC