Forma-1 / Motorsport

Jenson Button ismét egy évvel idősebb lett – Összefoglaló

Szülestésnapja alkalmából rövid áttekintést adunk Jenson Button Forma 1-es karrierjéről. 
 
– 2000-ben kezdett tesztelni, több csapatban is megfordult.
– A sikeres bemutatkozás felkeltette Sir Frank Williams figyelmét, aki állandó tesztpilótai pozíciót ajánlott neki a csapatában.
– Kiemelkedő tehetsége miatt Sir Frank versenyzőnek szerződtette.
– Ugyan ebben a szezonban legjobb eredményeit a német (4. hely) és a belga nagydíjon (5. hely) érte el.
– Ezévi teljesítményéért a következő évben megkapta a Lorenzo Bandini díjat.
– 2001-ben továbbra is a Williams csapat versenyzője volt, de a Benetton  autóját vezette a két csapat megegyezésének köszönhetően.
– 2002-ben a Benetton Renault F1-es csapatban versenyzett tovább. ( Csapattársa, Jarno Trulli rendszeresen jobb volt az időmérő edzéseken, Jenson a versenyeken gyorsabb volt.)
– Brazíliában negyedik lett. Ezután Imolában, a Nürburgringen, Magny-Cours-ban, Monzában és Szuzukában szerzett még pontot.
– Év végén a hetedik helyen zárt az összetettben.(Megelőzve Jarno Trullit).
– A 2003-as idényre Flavio Briatore csapatfőnök lecserélte Jensont az addigi tesztpilótára, Fernando Alonsóra.
– Button új csapata a British American Racing lett, ahol az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve csapattársa lett.
– A 2004-es Amerikai Nagydíjon a monacói futam pénteki edzésnapján összetörte magát,így kénytelen volt kihagyni a hétvégi versenyt.
– Az Egyesült Államok Nagydíján, életében először egy ideig vezetett a versenyben, egész éves  legjobb eredménye egy negyedik hely volt Ausztriában, az végén pedig a kilencedik lett 17 ponttal.
– 2004-ben a BAR a Honda fejlesztéseinek köszönhetően hatalmasat ugrott előre a mezőnyben.
– A Maláj Nagydíjon – életében először – felállhatott a dobogóra, harmadik lett.
– Áprilisban saját karrierje és a BAR története során először megszerezte a pole pozíciót a San Marinó-i Nagydíjon, a versenyen második lett.
– Az idény végén 85 ponttal a harmadik helyen zárta az évet Schumacher és Barrichello mögött.
– Még 2004-ben bejelentette, hogy két éves szerződést írt alá 2005-től Williamsszel, ám átigazolását az FIA megakadályozta és kötelezte BAR-es szerződése letöltésére.
– A 2005-ös évben a San Marinó-i Nagydíj után a csapatot diszkvalifikálták a versenyről és a következő két versenytől eltiltották(manipulálnipulálás miatt).
– Button minden versenyen pontot szerzett. 37 ponttal kilencedik lett ebben az idényben.
– A következő évben Button egy rakoncátlan kocsival is tűrte a megpróbáltatásokat, és megpróbálta mindig motiválni a csapatát.
– A Brazil Nagydíjon a 14. helyről rajtolva a harmadik lett. Az utolsó hat versenyen ő szerezte a legtöbb pontot. Az idényt hatodikként zárta 56 ponttal.
– 2006 végén gokartbalesetet szenvedett, ezért a téli teszteken nem tudott részt venni. A nagy remények ellenére a csapat jelentősen visszaesett, az autó aerodinamikailag nem volt jó, nehéz volt vezetni. Jenson ezévben mindössze 6 pontot szerzett.
– 2008-ban a Spanyol Nagydíjon szerzett 3 pontjával 18. helyen végzett az összetettben.
– Ezév december 5-én a Honda bejelentette, hogy azonnali hatállyal leállítja Formula–1-es tevékenységét és csapatát eladásra kínálja. Button versenyzői állása így veszélybe került.
– 2009-ben a Honda elfogadta Ross Brawn csapatfőnök ajánlatát, aki Brawn Grand Prix néven folytatta a versenyzést a csapattal.
– Button még a Honda bejelentése előtt szerződést hosszabított.
– Az Ausztrál Nagydíjon megszerezte a pole pozíciót, és végig vezetve a versenyt megszerezte élete második győzelmét a szezonnyitó nagydíjon, ami az egész éves teljesítményének megelőlegzése volt.
– Egész éves kiemelkedő teljesítménnyel esélyessé vált a világbajnoki címre.
– Az utolsó előtti nagydíjon, Brazíliában második boxkiállása után Hamilton és Vettel is megelőzte,ám ötödik helyével így is bebiztosította világbajnoki címét egy futammal a szezon vége előtt.
– 169 rajt után szerezte meg vb címét, ennél csak Nigel Mansellnek kellett többet várnia (176) egyéni címére.
– A 2010-es évet a Mclarennél töltötte.
– Szoros küzdelmek és egy Kínai Nagydíjon megszerzett győzelemmel végül a 214 ponttal az 5. helyet szerezte meg a világbajnoki versenyben.
 

 

Tiegelmann Barbara