Nemzetközi labdarúgás

Jegyek a Vidi sztárcsapat elleni, budapesti BL-meccsére

Íme, a Vidi közleménye:

 
A MOL Vidi FC óriási bravúrt végrehajtva a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében a svéd bajnok Malmö FF ellen az idegenbeli 1-1-et követően hazai pályán 0-0-t játszott és így a BL rájátszásába jutott, egyúttal pedig őszi csoportkörös szereplését is biztosította. Ellenfelünk a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutásért vívott párharc során a görög AEK Athén FC gárdája lesz, a hazai meccs augusztus 22-én 21 órai kezdettel a Groupama Arénában kerül megrendezésre.
 
Kedvezmény az első három BL-selejtezőre kilátogatóknak
 
Ahogy azt korábban ígértük, a Bajnokok Ligája selejtezőinek korábbi szakaszaira váltott belépőket érdemes volt megőrizni, hiszen ezek felmutatásával kedvezményhez juthatnak szurkolóink.
 
Azok, akik mind az első (Dudelange), mind a második (Ludogorets), mind a harmadik (Malmö) selejtezőkör hazai mérkőzéseire szóló, azonos névre kiállított jegyeiket a rájátszás odavágójára szóló belépő megvásárlásakor a VidiShopban felmutatják, 20%-os kedvezményben részesülnek!
 
Jegyértékesítés
 
A MOL Vidi FC – AEK Athén FC összecsapás Magyarországon rendezett odavágójára a jegyértékesítés elkezdődött, a belépőkhöz az alábbi módokon juthatnak hozzá:
 
Klubkártyával:
 
A legkényelmesebben és legolcsóbban interneten, a meccsjegy.mlsz.hu oldalon lehet jegyeket vásárolni. Az internetes vásárláshoz bármely csapat klubkártyája vagy futballkártya szükséges. Váltsa ki klubkártyáját minél előbb a kényelmes bejutás érdekében, a klubkártya információk itt olvashatók.
 
Székesfehérváron 9 helyen, országosan több mint 300 TEX partnerirodában kaphatók a Vidi-jegyek (a teljes listát ide kattintva olvashatja). A TEX partnereknél történő belépőjegy vásárláshoz bármely csapat klubkártyájának felmutatására is szükség van.​ Egyes TEX partnerek kezelési díjat számolhatnak fel.
 
Szurkolóink bármely csapat klubkártyájával online is megvásárolhatják jegyüket a mérkőzésre, az alábbi linkre kattintva:
 
Belépők a fentebb felsorolt öt jegyértékesítési ponton, valamint online is azonos áron vásárolhatóak, ezért a hosszú sorbanállás elkerülésének érdekében javasoljuk szurkolóinknak, hogy ha megtehetik, ne feltétlenül a VidiShopban váltsák meg jegyüket. A 20%-os kedvezmény azonban kizárólag a VidiShopban érvényesíthető!
 
Vidis kártyával igen, de kedvezménnyel nem rendelkező drukkereinknek azt javasoljuk, hogy jegyüket online, a meccsjegy.mlsz.hu rendszerén keresztül vásárolják meg.
 
Jegyárak
A jegyvásárlás mind futballkártyával, mind klubkártyával bármelyik szektorba lehetséges.
 

null

null

Különvonat
 
Mivel a MOL Vidi FC – AEK Athén FC találkozóra Budapesten kerül sor, klubunk természetesen igyekszik segíteni a székesfehérvári és Fejér megyei drukkereknek, hogy ellátogathassanak a mérkőzésre. Ennek érdekében különvonatot indítunk.
 
A különvonat a székesfehérvári vasútállomásról augusztus 22-én 18:07-kor indul és 18:57-re ér a ferencvárosi vasútállomásra. A mérkőzést követően éjfélkor indul vissza és 0:42-kor ér be a járat, melyre összesen 432 db jegy értékesíthető. A vonatjegyet a VidiShopban lehet megváltani, ára 1000 forint."