Jégkorong

Jégkorongliga: kikapott a Csíkszereda Miskolcon

""

"Fogáskereséssel" kezdődött a meccs, nagy helyzet szinte nem adódott, lövésekkel pedig jobbára a hazai játékosok kísérleteztek. A 9. percben váratlanul vezetést szereztek a vendégek, Becze közelről paskolta a korongot a kapuba (0-1). A 15. percben emberelőnyből egyenlítettek a Macik. Egy korong kipattant Kozuchról, Saluga ott termett és 3 méterről a hálóba helyezte a játékszert (1-1). Kevéssel az első szünet előtt hatalmas tumultus keletkezett a romániai magyar gárda kapuja előtt, ahol vagy nyolcan küzdöttek a korongért. Többször is úgy tűnt, hogy a hazaiaknak sikerül kicsikarniuk a vezetést, de a korong rendre elakadt valakiben. Aztán már csak 21 másodperc volt hátra az első harmadból, amikor mintaszerű csíki akció végén Szőcs szemből leadott ütése utat talált a kapuba (1-2).

A második szakasz elején Novak gáncsolásért kapott kisbüntetést, de a fórral a hazaiak nem tudtak mit kezdeni. A 33. percben bravúrt produkált a Jegesmedvék együttese. Annak ellenére, hogy Nagy K.-t gáncsolásért 2 percre kiültették, Szilágyi emelése a kezek és a lábak között utat talált a kapuba (2-2). Később, egy rövid ideig, kettős emberhátrányban védekeztek Gőzék és mentették a menthetőt.

Nagy izgalmakat ígért a harmadik harmad és a csapatok játéka nem is okozott csalódást. Kósa kiállítása után öt a négy ellen rohamoztak Salugáék, de nem tudtak mit kezdeni lehetőségükkel. Az 50. percben a Macik kapitánya, Fodor pazar góllal juttatta vezetéshez csapatát (3-2), majd a vendégek kétségbeesett rohamokba kezdtek az egyenlítésért, de fáradozásaik nem hoztak eredményt, pedig kapusukat is levitték az utolsó pillanatokra. A magas színvonalú összecsapáson a hazaiak többet tettek a sikerért, ezért rászolgáltak a 3 pontra.

 JÉGKORONG
 MOL-Liga
Miskolci Jegesmedvék – HSC Csíkszereda (román) 3-2 (1-2, 1-0, 1-0)
Gólszerzők: Saluga (15.), Szilágyi (33.), Fodor (50.), illetve Becze (9.), Szőcs (20.)