Jégkorong

Jégkorong: nincs egyezség Ryan-ügyében

Derek Ryan ügynöke, Ross Lambert a jegkorong.blog.hu-nek elmondta, hogy a Sapa Fehérvár AV19 megszegte a játékos szerződését, ezzel érvénytelenítette védence megállapodását. A huszonöt esztendős amerikai center fizetésének és juttatásának a kifizetésével akadtak gondok: „Ez nem időben történt meg és nem a szerződésében meghatározottaknak megfelelően. A menedzseri jutalékok, amelyek az eredeti megállapodás részét képezték, amikor Derek a múlt nyáron a klubhoz szerződött, viszont továbbra sincsenek kifizetve.” – mondta a jegkorong.blog.hu-nak Lambert.

Ocskay Gábor a magyar csapat szakosztály-igazgatója elmondta, hogy Ryan-t 2013 áprilisáig szerződés köti a Fehérvárhoz: „Derek Ryan ügyével kapcsolatban az álláspontunk világos és nem változott. Ahogy már mondtam a játékost élő szerződés köti a Sapa Fehérvárhoz, mely a 2012/2013-as szezon végéig szól.” – mondta Ocskay Gábor a Sapa Fehérvár AV19 hivatalos oldalának.

Ryan az előző szezonban a székesfehérvári együttes egyik legjobbja volt. A 2011/2012-es szezonban 50 alapszakasz mérkőzésen 49 pontot (25 gól, 24 gólpassz) szerzett. A rájátszásban is remek teljesítményt nyújtott az amerikai jégkorongozó, ugyanis hat összecsapáson négy pontot (1 gól, 3 gólpassz) szerzett.