Jégkorong

Jégkorong: megvan a fontos bronzérem a magyar válogatottnak!

A hazaiak már az 5. percben vezetést szereztek Sofron István révén, míg a folytatásban a kapusok jeleskedtek. Főleg a magyarok voltak mezőnyfölényben, ám Rajna Miklósnak is sok védeni valója volt. 

A bronzérem az előzetes erőviszonyok alapján reális – hiszen a feljutó kazah és olasz együttes előrébb van a világranglistán -, még akkor is, ha ezúttal sikerült legyőzni a torna győztesét.

Mivel a kazahok legyőzték az olaszokat, a záró mérkőzésnek a bronzérem volt a tétje, nem a feljutás. A rajt negyedórát késett, mert a bemelegítés alatt betört az egyik védőplexi, és ki kellett cserélni.

Magyar emberelőnyös góllal indult a mérkőzés, Sofron saját korongjára robbanva lőtt a volt NHL-es Fukufudzsi lábvédői között a kapuba. Lassan tértek magukhoz a vendégek, akik előbb a kapuvasat, majd Rajna kapust tesztelték. A hazai mezőnyfölény nem hozott újabb gólt, sőt, Mihály kiállítása alatt megint a magyar hálóőrnek volt munkája.

A szünet után a torna All Star-csapatába beválasztott Mihály tűnt fel ismét, de most a ziccereivel, amelyek végül kimaradtak. Mindkét együttes nagy erővel támadott, ám a védelmek és a kapusok állták a rohamokat. Hári és Szélig kiállítását sikerült túlélnie a magyaroknak, akik így minimális előnnyel várhatták a záró felvonást.

Az utolsó játékrész elején kimaradt egy hazai emberelőny, majd Nagy Krisztiánt küldték ki, a hajrában pedig izgalmas pillanatok adódtak Rajna kapuja előtt, de az eredmény végül nem változott. 

A közönség a végén állva tapsolta meg a játékosokat, akik szemmel láthatóan örültek annak, hogy ebben az erős mezőnyben megszerezték a harmadik helyet.
Rich Chernomaz szövetségi kapitány:

"Összességében elégedett vagyok a vb-n nyújtott teljesítménnyel. A koreaiak elleni egy-másfél harmad nem volt jó, ez vereséget ért, akárcsak az, hogy az olaszoknak nem tudtunk elég gólt ütni. Ez a feljutásba került. A védelem az utolsó három mérkőzésen remek volt, akárcsak a kapusteljesítmény és a csapatmunka. A fiúk a hazájukért, a büszkeségért játszottak, és nagyon köszönjük a szurkolók odaadó támogatását."

JÉGKORONG
Divízió I-es vb, 5. forduló:

Magyarország-Japán 1-0 (1-0, 0-0, 0-0)
gól: Sofron (5.)

Korábban:
Kazahsztán-Olaszország 3-0 
Koreai Köztársaság – Nagy-Britannia 4-1

A végeredmény: 

1. Kazahsztán 12 pont
2. Olaszország 12
———————–
3. Magyarország 10
4. Japán 6
5. Koreai Köztársaság 5
———————–
6. Nagy-Britannia 0

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény döntött.
Az első két helyezett szerepelhet a jövő évi, minszki elit vb-n, az utolsó pedig a divízió I/B osztályban folytatja. 
A magyarok a jövő évi tornán a japánokkal, a dél-koreaiakkal, a divízió I/B-ből most feljutott ukránokkal, valamint a májusi "nagy" vb két kiesőjével találkoznak. Egyelőre csak a dél-koreaiak jelentkeztek rendezőnek.

A torna különdíjasai:
legjobb kapus: Adam Denis (olasz)
legjobb hátvéd: Aaron Keller (japán)
legjobb csatár: Patrick Iannone (olasz)
    
A torna All Star-csapata:
kapus: Dennis
hátvédek: Keller, Roman Szavcsenko (kazah)
csatárok: Iannone, Roman Sztarcsenko (kazah), Mihály Árpád

Legértékesebb játékos (MVP): Iannone

Csapatonkénti legjobbak:
brit: Robert Farmer
magyar: Hári János
olasz: Christian Borgatello
japán: Tanaka Go
kazah: Vitalij Kolesznyik
dél-koreai: Brock Radunske