Jégkorong

Jégkorong: magyar sportvezető a nemzetközi szövetségben

Az IIHF előírásai szerint a testületben két női tagnak kell lennie. A magyar jelölt öt pályázó közül az első körben a legtöbb szavazatot kapta a nemzetközi szövetség tokiói tisztújító kongresszusán, szerdán. A második körben, amikor rá már nem lehetett voksolni, a német Beate Gruppot is taggá választották.

A tanácsot a nemzetközi szövetség elnöke, három alelnöke és főtitkára mellett további kilenc fő alkotja. A legifjabb tagon, Kolbenheyeren kívül például olyan legendás hokis, mint a háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok orosz Vlagyiszlav Tretyak is bekerült a testületbe. A legfőbb posztokon nem volt változás. Az elnök a svájci René Fasel maradt, aki 1994 óta vezeti az IIHF-et. A három alelnök, a finn Kalervo Kummola, a kanadai Bob Nicholson és a hongkongi Thomas Vu szintén megőrizte tisztét.

"Megköszöntem a rám szavazók támogatását, remélem, valóban hasznos tagja leszek a testületnek. A hoki a legnagyobb szerelmem, persze a férjemen kívül" – idézte a magyar szövetség közleménye megválasztása után a 35 éves, három gyermekes Kolbenheyer Zsuzsannát.

A jogász végzettségű Kolbenheyer volt az első magyar igazolt női játékos, játszott a válogatottban is. Jelenleg a nemzeti csapat technikai igazgatója, illetve a Budai Bocsok utánpótláscsapatának egyik edzője, valamint a magyar szövetség elnökségi tagja.

"Az öt női jelölt közül a magyar került be elsőként és a legtöbb szavazattal a tanácsba, megelőzve a világ legjobb hokinemzeteinek képviselőit. Ez a Magyar Jégkorong Szövetség legnagyobb sportdiplomáciai sikere Pásztor György nemzetközi szövetségi tagsága óta" – értékelte a tisztújítás eredményét Németh Miklós, az MJSZ elnöke.

Utoljára éppen az IIHF Hírességek Csarnokába is beválasztott Pásztor György, az MJSZ tiszteletbeli elnöke volt tagja a végrehajtó testületnek, ő 1994-ig, 12 éven át látta el az ezzel járó feladatokat.