Jégkorong

Jégkorong: elszomorító a Fehérvár helyzetkihasználása

""

A Sapa Fehérvár AV19 az osztrák jégkorongliga (EBEL) előző játéknapján a Dornbirner Eishockey Clubot látta vendégül. Az első harmadban a hazaiaknak több kapura lövésük volt, mint a vendégeknek, de Martin Tuma kiskiállításán kívül semmi sem történt. A második játékrész 4. percében Matthew Keith találatával előnybe került az osztrák alakulat. A magyar együttes mindent megtett az egyenlítésért, de az eredmény már nem változott. A Fehérvár ezúttal is hadilábon állt a helyzetek kihasználásával, amely egy újabb vereséghez vezetett:

Kemény mérkőzést játszottunk, különösen igaz ez a találkozó végére, a Dornbirn pedig azt tette, amit ilyenkor tennie kell: hősiesen, magabiztosan védekezett, aminek meg is lett az eredménye. Nekünk számtalan lehetőségünk adódott a gólszerzésre, ezek közül sajnos egyet sem tudtunk kihasználni, márpedig 15-20 kapura lövésből illene betalálni hazai pályán.” – mondta Énekes Lajos a klub hivatalos honlapjának.

Az EBEL-ben egy közel kéthetes pihenő következik. A Fehérvár legközelebb február 13-án a Dornbirner otthonában szerepel majd. Érdekesség, hogy a magyar alakulat eddig mindkét idegenbeli mérkőzését megnyerte az alsóházi középszakaszban, igaz hazai jégen még nyeretlen.