Jégkorong

Jégkorong: előrelépne a Fehérvár

""

Nem volt egy rossz mérkőzés, mindazonáltal a célunk a győzelem, a két pont megszerzése lett volna, amiből egy sikerült. És azt az egyet is óriási nehézségek árán csíptük meg, ami talán arra jó lesz, hogy meglökje a szekerünket. Annyi bizonyos, hogy ezen az úton kell tovább haladnunk, ám igazán üdvös az lenne, ha legalább két hellyel feljebb léphetnénk a tabellán. Minimum öt, hat pont nagyon hiányzik a nevünk mögül, amit a későbbiekben pótolnunk kell. A Villach ellen a túlzott akarás görcsösségbe csapott át, ami bénítóan hatott a lábakra, ami valahol pozitívum is, hiszen azt mutatja: minden egyes játékosunk többet akar annál, amit idén letett az asztalra.” – mondta Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár AV 19 másodedzője a Villach elleni összecsapás után.

Mint ismert a vasárnapi mérkőzésen az osztrák együttes háromgólos előnyre tett szert, de a Fehérvár az előző EBEL szezon gólkirályának, Sofron Istvánnak és Frank Banham-nek a vezetésével kiegyenlített. A székesfehérvári alakulat büntetőkkel veszítette el az összecsapást, így egy ponttal lett gazdagabb. A Fehérvár jelenleg a tizenkét csapatos bajnokság tízedik helyén található, míg a Villach a listavezető.

A magyar együttes legközelebb pénteken játszik. A Sapa azt a HC TWK Innsbruckot fogadja, amely nyolc mérkőzésből nyolcat elveszített, vagyis Sofronék számára megoldható feladat lesz az osztrák csapat legyőzése.