Jégkorong

Jégkorong: a vereség ellenére elégedettek a Fehérvárnál

""

A Sapa Fehérvár AV19 az osztrák jégkorongliga (EBEL) vasárnapi játéknapján egy remek mérkőzést vívott az EC Villacher SV-vel. A magyar együttes négyszer szerezte meg a vezetést a találkozón, de a bajnoki címre áhítozó ”Sasok” mindig kitudtak egyenlíteni. A rendes játékidőben 4-4-re végzett egymással a két együttes, így a hosszabbításra maradt a döntés. Mivel az ötperces túlórában sem született több gól, így a szétlövésekkel dőlt el az összecsapás. Sajnos a fehérvári játékosoknak nem sikerült túljárniuk Jean-Philippe Lamoureux eszén, így a találkozót az EC VSV nyerte meg 5-4-re:

Sokszor vezettünk a Villach otthonában, igaz, egynél nagyobb előnyre nem sikerült szert tennünk, így az ellenfél mindig nagyon gyorsan egalizálni tudta az állást. A látottak alapján kijelenthető, hogy mindkét csapat játékában benne volt a gólt, a Villach is hozzánk hasonlóan gólra törően játszott, ám a végén mégiscsak ők örülhettek. Nagyot küzdöttünk, jó formát nyújtottunk még idegenben is, s nagyon értékes pontot szereztünk. Amit a mérkőzés előtt talán sokan aláírtak volna látatlanba, de így, hogy négyszer is vezettünk, ráadásul nem mutatattunk rossz formát, már egy kis hiányérzetünk van az elszalasztott lehetőség miatt.

A Villach ellenben nagyon örülhet a két pontnak, annak, hogy ezúttal legyőzött minket, mert nem feltétlen volt ez benne a mérkőzésben. Hogy mégis így alakult, ahhoz apró egyéni hibák kellettek a részünkről, de ez a csapatjátékban mindig előfordul. A későbbiekben ehhez hasonló játékot szeretnénk látni, persze a kisebb hibák kiküszöbölésével.” – mondta Énekes Lajos a csapat honlapjának.

A magyar csapatnak nincs ideje a pihenésre, ugyanis kedden a Red Bull Salzburg otthonába látogatnak el Sofron Istvánék. Érdekesség, hogy az egyik legnagyobb költségvetéssel dolgozó együttes korántsem nyújt kiemelkedő teljesítményt hazai jégen. A Salzburg tíz hazai mérkőzéséből csak ötöt nyert meg, ebben a statisztikai mutatóban a negyedik legrosszabb csapatnak számít!