„Jelenleg annyit tudok mondani a dologról, hogy az Osztrák Jégkorong Szövetség kikérte Ryan játékengedélyét, az úgynevezett sárga kártyát a Magyar Jégkorong Szövetségtől. Ők természetesen ezt tudatták velünk, mi viszont nem járultunk hozzá a játékengedély kiadásához. Az ügy folyományaként Derek Ryan klubunkkal kötött érvényes szerződése három helyen landolt. Mégpedig az Osztrák Jégkorong Szövetségnél, az EBEL-nél és a villachi klubnál. Most várjuk az érintettek reakcióit.” – mondta idősebb Ocskay Gábor szakosztály-igazgató.
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a huszonöt esztendős amerikai center július elején egy két éves megállapodást kötött a Villacher SV-vel. Érdekesség, hogy az osztrák csapat is az EBEL-ben játszik. A gond ezzel az, hogy Ryan-t hivatalosan 2013 áprilisáig szerződés köti a magyar csapathoz. Ross Lambert a jégkorongozó ügynöke a botrány kirobbanása után elmondta, hogy a magyar csapat megszegte a játékos szerződését, ezzel érvénytelenítette védence megállapodását. Az elkövetkezendő napokban minden bizonnyal megoldódik a játékos körül kialakult helyzet.