Bravúrgyőzelme ellenére kiesett a Fradi

A Kijev győzelmével biztossá vált a magyar csapat búcsúja.


Az FTC-Telekom nem jutott tovább a jégkorong Kontinentális Kupa második köréből, mert a Tüskecsarnokban rendezett torna zárómérkőzésen az ukrán Szokol Kijev legyőzte az észt Tartu Välk 494 csapatát. A tornát így a lett Olimp Riga nyerte, és a nyolc közé került.

Az FTC vasárnap délután legyőzte az elsőszámú esélyesnek tartott Rigát, de a 3-1 nem volt elegendő, a biztos továbbjutáshoz legalább négygólos siker kellett volna. Így abban reménykedhetett a rendező FTC, hogy a Tartu pontot szerez a Kijevvel szemben, ám a Szokol - amelynek már nem volt továbbjutási esélye - már az első harmadban 4-0-ra vezetett, végül pedig 9-4-re diadalmaskodott, ezzel az Olimp Rigának harcolta ki a továbbjutást. A másik ágról az olasz Asiago lépett tovább.

A FTC-nek két éve sikerült a továbbjutás ebből a körből, ami akkor hatalmas bravúrnak számított.

A nyolc között az egyik tornát Krakkóban, a másikat pedig Aalborgban rendezik november 19-21-én. Ezekről az első két-két helyezett kerül majd a január 7-9-i négyes döntőbe.

Kontinentális Kupa, 2. kör (a 8 közé jutásért):
3. forduló:
Szokol Kijev (ukrán)-Tartu Välk 494 (észt) 9-4 (4-0, 4-2, 1-2)
FTC-Telekom - Olimp Riga (lett) 3-1 (1-0, 0-0, 2-1)

A torna végeredménye:
1. Olimp Riga 6 pont, 2. Szokol Kijev 6, 3. FTC-Telekom 6, 4. Tartu Välk 494 0
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntöttek. Ez alapján: 1. Riga 3 (5-4), 2. Kijev 3 (5-5), 3. FTC 3 (4-5)

pénteken játszották:
Olimp Riga-Szokol Kijev 4-1
FTC-Telekom - Tartu Välk 494 8-1

szombaton játszották:
Szokol Kijev - FTC-Telekom 4-1
Olimp Riga-Tartu Välk 494 5-3

Borítókép: Fradi.hu

Videók