A korábbi legendás játékos lesz az általános menedzser

Feladata lesz az U20-as válogatott menedzsment-feladatainak ellátása.


A korábbi 175-szörös válogatott Vas Márton tölti be a Magyar Jégkorong Szövetségben (MJSZ) újonnan létrehozott általános menedzser (general manager) pozíciót.

Vas Márton kedden az MJSZ honlapján elmondta, hogy a felnőtt férfi és női, valamint az U20-as válogatott menedzsment-feladatainak ellátása, a munka koordinálása, a szakmai programok megtervezése és végrehajtása is az ő dolga lesz, az utánpótlás-válogatottak kapcsán pedig együttműködik a fejlesztési igazgatóval.

Mint kifejtette, feladatai közé tartozik a munka- és pénzügyi terv kialakítása, valamint ő tesz majd javaslatot a szakmai bizottságnak a szövetségi kapitányok és a stábtagok kinevezésére is.


Vas Márton meghatározó tagja volt az A csoportos szereplést Szapporóban, majd Krakkóban kiharcoló magyar válogatottnak is. Játszott a tengerentúlon, továbbá

Svédországban, Franciaországban, Németországban és Olaszországban.

Visszavonulása után előbb az U18-as válogatott másodedzője volt, majd az előző két világbajnokságon az U20-as csapatot irányította vezetőedzőként.

Borítókép: MJSZ.hu

Videók