Amerikai sportok

Javier Vazquez a Florida Marlins új dobója

Tegnap a Florida Mariners vezérigazgatója, Michael Hill bejelentette, hogy leigazolták a szabad ügynök Javier Vazquezt. A harmincnégy esztendős dobó vasárnap átesett a szokásos orvosi vizsgálaton, majd aláírta egy éves megállapodását a Mariners-szel. Érdekesség, hogy tavaly a rekordbajnok New York Yankees csapatánál szerepelt, de CC Sabathia mögött csak elvétve jutott szóhoz, de még így is ezalatt az egy év alatt 11.5 millió dollárt (2.3 milliárd forint) keresett. A veterán játékos 13 éves pályafutása alatt 418 mérkőzésen léphetett pályára az MLB-ben és 2374 alkalommal ejtette ki az ellenfél ütőjét érvényes kísérlet nélkül. Karrierjét a Montreal Expos csapatában kezdte, de a csapat 2004-es megszűnése miatt átigazolt a NY Yankeeshez, ahol sportkarrierje egyik legrosszabb szezonját produkálta, nem is volt meglepő, hogy egy év után el kellett hagynia a rekordbajnokot. 2005-ben az Arizona Diamondbacks-ben játszott, majd három éven át a Chicago White Soxt erősítette, majd egy-egy szezont húzott le az Atlanta Bravesben és a NY Yankeesben. Legnagyobb sikere egy (2004) All-Star szereplés volt.
 
Papp Bertalan