Tenisz

James Bond-filmekkel készül a meccseire Federer

""

A pályán szinte mindig nyugodt, jobbára szótlan teniszsztár kedvence meglepő módon az ausztrál fenegyerekekből álló banda, az AC/DC, de Lenny Kravitz számait is nagyon szívesen hallgatja. A svájci klasszis a ma kezdődő londoni ATP-világbajnokságon címvédőként lép pályára, ez alkalomból adott interjút az angol lapnak.

– Londonhoz, azaz Wimbledonhoz kellemes emlékek fűznek, karrierem fénypontja volt, amikor idén a feleségem és két kislányom előtt hetedszer nyertem – nyilatkozta Federer, s elárulta, ha nem lett volna profi teniszező, akkor talán síoktatóként tudta volna elképzelni az életét. – Wimbledonban egyébként mindig kibérelek egy házat, s idén remekül szórakoztam azzal, hogy megnéztem néhány James Bond-filmet.

""

Federerről az is kiderült, hogy a rákkal gazdagon körített tésztaféle az egyik kedvence, a versenyek előtti este a legtöbbször ezt eszi, de ő maga is szokott főzni, bár hozzátette, hogy a cordon bleu borjúja azért még nem vetekszik a profi szakácsokéval. S amire a győzelmei mellett a legbüszkébb? – Én vagyok az első svájci, akiről a szülőhazájában már életében bélyeg készült…

A londoni tornán Federer mellett Novak Djokovic, Andy Murray, David Ferrer, Tomas Berdych, Juan Martín del Potro, Jo-Wilfried Tsonga és Janko Tipszarevics vesz részt.