A 'Problem Child' a visszatérésére készül, egy dolgot azonban már most leszögezett.
A 29 éves amerikai jelenleg sérülésből lábadozik, miután 2025 decemberében Anthony Joshuával mérte össze tudását, ám a hatodik menetben úgy kiütötték, hogy több helyen is eltörött az állkapcsa.
A hatalmas ütés következtében Paul arckoponyáját titánlemezekkel kellett újraépíteni, a YouTube-erből lett bokszoló viszont a tervek szerint még 2026-ban visszatérhet.
Egy dolog azonban már most biztos: nem lesz visszavágó Tommy Fury ellen.
A két bunyós évek óta „szájkaratézik”, miután első meccsüket 2023-ban Fury nyerte osztott pontozással – Jake Paul ezen a meccsen veszítette el profi veretlenségét -, és sokáig napirenden volt a visszavágó lehetősége is.
A tárgyalások rendre zátonyra futottak, részben pénzügyi viták miatt.
„Rengetegszer próbáltunk megegyezni a Fury-családdal, de egyszerűen nevetségesek. Nincs szükségem arra, hogy valakit felépítsek – Tommy Furyról alig hallott bárki” – fogalmazott a SkySports-nak.
„Nem akarok tárgyalni vele többé. Így állnak a dolgok.”
A 26 esztendős brit ökölvívó június 13-án Eddie Hall, a világ korábbi legerősebb embere ellen tér vissza a ringbe, míg Paul könnyen lehet, hogy új kihívások felé nyit majd.
Az amerikai nem zárta ki, hogy MMA-ban is kipróbálja magát, ahol akár olyan nevekkel kerülhetne szembe, mint Francis Ngannou vagy Olekszandr Uszik.
„Komolyan gondolom, de meglátjuk, hogyan alakul. Előbb edzenem kell, mert most túl sok minden történik körülöttem” – mondta Paul.
A jelek szerint tehát egy korszak lezárult, és bár a Fury elleni visszavágó sokáig napirenden volt, most végleg lekerült onnan – a ‘Problem Child’ pedig új ellenfelek és lehetőségek felé fordulhat.