Ivajlo Petevet nevezték ki Bosznia-Hercegovina szövetségikapitányának
A bolgár Ivajlo Petev lett Bosznia-Hercegovina labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya.
A 45 éves Petev korábban hazája válogatottját is irányította, illetve a PFC Ludogorec, a Dinamo Zagreb, a ciprusi AEL Limasszol és Omonia Nicosia, majd a lengyel Jagiellonia Bialystok vezetőedzője volt, valamint dolgozott Szaúd-Arábiában is.
Dusan Bajevic 2019 decemberében került a bosnyák nemzeti csapat élére, de együttese nem jutott ki az idén nyárra halasztott Európa-bajnokságra, és nem sikerült bennmaradnia a Nemzetek Ligája első osztályában.
A csütörtökön kinevezett Ivajlo Petev szerződésének időtartamáról nem adott tájékoztatást a bosnyák szövetség.
A válogatott március 24-én Finnországgal, egy héttel később pedig Franciaországgal találkozik a katari világbajnokság selejtezősorozatában. A csoport tagja még Kazahsztán és Ukrajna.
Borítókép: facebook/Fudbalica