Nemzetközi labdarúgás

Itt a vége: a szezon végén távozik a Real elnöke?

""

A TV3-ban a spanyol óriásklub elnöke kijelentette, hogy a Real idei bajnoki szereplése miatt a szezon végén várhatóan feláll az egyesület elnöki székéből. Florentino Pérez elmondta, hogy már döntésre jutott, és aktívan keresi az utódját, aki a klub hagyományaihoz méltón tudja majd ellátni az elnöki teendőket.

Pérez először 1995-ben indult a Real elnöki tisztségéért, kampányában a klub gyenge anyagi helyzete volt a főszerepben. Ekkor még alulmaradt Lorenzo Sanzcal szemben. 2000-ben már sikeresebb volt, hiába nyert Sanz idejében két BL-t is a csapat, Pérez kampánya ezúttal meghozta a sikert. Ígéretei között többek között Luís Figo leigazolása szerepelt. Figo után, 2001-ben , 75 millió eurós rekordáron leigazolta Zinedine Zidane-t, őt követte Ronaldo, David Beckham, Michael Owen és Robinho. A galaktikus-éra eleje jól kezdődött, ugyanis az első két évben bajnokok lettek, 2002-ben pedig megszerezték kilencedik BL-győzelmüket.

2003-ban nagy meglepetésre úgy döntött, nem hosszabbítja meg a vezetőedző, Vicente del Bosque szerződését. Ez azért okozott meglepetést, ugyanis, mint később kiderült, ő képes volt a sok nagy sztárt csapattá kovácsolni. Del Bosque után több kiemelkedő játékos, előbb Claude Makélélé, majd Fernando Morientes is távozott. Ekkor úgy nézett ki, a galaktikusok nem fognak több sikert elérni. Pérez Makeléléék helyére szinte kizárólag csatárokat (Michael Owen, Júlio Baptista, Robinho) igazolt. A Patrick Vieira megszerzéséért folytatott tárgyalások kudarcba fulladtak.

""
 
2006. február 27-én bejelentette lemondását, utódja Ramón Calderón lett. 2009. május 14-én, a madridi Hotel Ritzben egy sajtótájékoztatón bejelentették, hogy ismét Pérez lesz a klub elnöke. A tisztségért ő volt az egyetlen jelölt.

Pérez folytatta korábbi játékosvásárlási politikáját, eszerint nagy sztárokat igazolt a klubhoz. Első igazolása Kaká volt, érte 65 millió eurót fizetett az AC Milannak.[4] Következő „szerzeménye” Cristiano Ronaldo volt, akiért klubja, a Manchester United FC június 11-én fogadta el a Real ajánlatát. Az ár 80 millió font, vagyis 94 millió euró volt, vagyis ő lett minden idők legdrágább labdarúgója. További igazolások voltak még Karim Benzema, Raúl Albiol, Álvaro Arbeloa, legutóbb pedig a szintén liverpooli Xabi Alonso.