Az ESPN forrásai szerint Marcelino García Toral szívesen leülne az Arsenal kispadjára. Az 54 esztendős spanyol szakember állítólag Londonban töltötte az elmúlt napokat, és már tárgyalt az ágyúsok vezetőivel.

Mint arról beszámoltunk, a West Ham ellen hosszú idő után újra diadalmaskodó Arsenal nemrég menesztette Unai Emeryt, azóta pedig nap, mint nap felröppen egy név, aki végérvényesen átveheti a karmesteri pálcát a megbízott edzőként tevékenykedő Freddie Ljungbergtől. A svéd szakember lehetséges utódjaként felmerült a klub korábbi kiválóságának, Patrick Vieirának a neve. Valamint a jelöltek között szerepel Mikel Arteta, Massimiliano Allegri és Mauricio Pochettino is.

Marcelinót szeptemberben menesztette a Valencia együttese, korábban pedig irányította a Villarrealt, a Sevillát és a Zaragozát is.

 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Have Arsenal found their new manager?

ESPN UK (@espnuk) által megosztott bejegyzés,

A spanyol tréner a Valenciával tavaly már találkozott az Arsenallal, ugyanis a tavalyi Európa Liga elődöntőjében pont az „ágyúsok” állították meg a „denevéreket”.

A forrás kiemeli, hogy Marcelino figyelemmel követte a londoniakat ebben a szezonban és elfogadná az állást, ha felajánlanák neki, ugyanis szívesen dolgozna a Premier League-ben.

Borítókép: David Aliaga/Getty Images

Forrás: ESPN