Olimpia 2016

Indulhat az olimpián tollaslabdázónk

 

""

Pénteken, ha minden jól megy, hazamehetek!” – újságolta a mob.hu-nak Sárosi Laura tollaslabdázó, aki vakbélgyulladás gyanújával került kórházba néhány nappal ezelőtt. „Több vizsgálaton átestem, és valószínűleg a vakbélgyulladáshoz hasonló tünetekkel járó, vírus okozta hasi nyirokcsomógyulladásom lehet. Augusztus negyedikén pedig repülök Rióba!

Pontosan még nem diagnosztizálták a fair play-díjas sportolót, de – mint arról közösségi oldalán is beszámolt – a magas fehérvérsejt- és CRP-szám gyulladásra enged következtetni. Vérképe és közérzete mindenesetre napról-napra javul.

A vizsgálatok mellett infúziós és antibiotikumos kezelésben részesítik – az először feltételezett vakbélgyulladást megszünentő műtéti beavatkozás tehát szerencsére elmaradt. Orvosai néhány nap pihenést és diétát javasolnak számára.

Legutóbb az 1996-os atlantai olimpián szerepelt magyar tollaslabdázó az ötkarikás játékokon (akkor Ódor Andrea indult), így Sárosi Laura ötkarikás részvétele sporttörténetinek mondható.

A magyar versenyző a nemzetközi szövetség és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntése nyomán alanyi jogon, s nem szabadkártyával lehet ott a riói olimpián.