Magyar foci

Indul a „nagytakarítás” a Fradinál

Kép forrása: MTI

Keita érkezésével párhuzamban úgy tűnik, hogy távozók is lesznek a zöld-fehéreknél. Annál is inkább, mert szó van még újabb igazolásokról januárban.

A múlt héten arról szóltak a hírek, hogy Szalai Attila érkezhet az Üllői útra. Ketten pedig mehetnek, vagyis Civic és Traoré.

A két játékos távozása újabb helyek nyílhatnak meg, ugyanis Pascal Jansen két további futballistától megválna, hogy újak jöhessenek.

Az egyik a csapatban mindössze 211 percig jutó Virgil Misidjan. A hírek szerint ugyanis a zöld-fehér klub hamarosan felbonthatja a suriname-i válogatott játékos szerződését.

Nem véletlenül, hiszen Misidjan összesen 7-szer lépett pályára az FTC-ben. Három bajnoki, kettő Európa Liga-selejtező, egy EL-alapszakasz, valamint egy Magyar Kupa találkozó szerepel a neve mellett. Finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Misidjan mellett pedig Anderson Esiti is távozhat a csapattól, ugyanis nem szerepel a vezetőedző hosszú távú elképzeléseiben. Így a klub a nigériai védekező középpályást szabadon igazolhatóvá teszi.

Anderson Esiti egyébként 74 mérkőzésen lépett pályára az FTC-ben. Háromszor nyert magyar bajnoki címet, és egyszer Magyar Kupát a csapattal.

Kérdés, hogy itt megáll-e a Jansen-henger, vagy lesznek-e még új kiszállók?

Szalai Attila érkezhet, ketten pedig távozhatnak a Fraditól