Egyéb sportok

Illés Fanni izgatottan készül a paraúszó Európa-bajnokságra

A Vasas SC világ-és Európa-bajnok paraúszója, Illés Fanni izgatottan várja a május 16-án kezdődő madeirai paraúszó Európa-bajnokságot, mivel tavaly január óta ez lesz az első nemzetközi versenye.

A negyedik paralimpiájára készülő, 28 éves sportoló az M4 Sport Sporthíradó című műsorában csütörtökön elmondta, hogy várhatóan hat számban indul majd a kontinensviadalon.

Hozzátette: tavaly megműtötték a vállát, amely azóta tökéletesen rendbe jött, ezzel együtt nem tudja, milyen eredményre lesz képes az Eb-n.

Miután azonban az épek országos bajnokságán remek időket úszott, bizakodik a jó szereplésben, de hangsúlyozta, hogy a madeirai verseny számára csak egy állomás, az idei fő cél a tokiói paralimpia.

Illés Fanni jelenleg társaival Kaposváron edzőtáborozik, mint mondta, ideális körülmények között, s majd a jövő héten kelnek útra Madeirára.

A kontinensviadal után még törökországi, majd hódmezővásárhelyi edzőtábor szerepel a programjukban – közben június végén várhatóan indulnak a berlini világkupán -, az augusztus 24-én kezdődő paralimpia előtt pedig akklimatizációs edzőtáborba vonulnak.

Borítókép: Facebook.com/ Illés Fanni