Így nyertem meg többször is a Tour de France-t!

 

 

Első bejegyzésemben arról írok, mikor, hogyan és mennyire szerettem meg a kedvenc versenyemet, de azt sem tartom titokban, hogy már nagyon sokszor megnyertem.

 

Inkább szakítottam velük csöndben, júniusban, mintsem megvárjam, míg ők rúgnak ki zajosan, júliusban!

 

Erről is, mint mindenről, az apám tehet! Végre a mi lakótelepünk is képes lett arra, hogy hűséges lakói foghassák a külföldi adókat, és mi a faterral semmi mást nem tettünk a 40 fokban, csak kerestük a sportcsatornákat. Sirattuk a „cseh kettő” elvesztését, ahol ment a legendás hétfő esti sporthíradó (akkoriban még nem volt magyar adás a hét első napján), amely bearanyozta a napunkat. Abba a hitbe kerültünk, hogy minden megváltozik, mert éjjel-nappal nézhetjük majd a meccseket, anyu és a nővérem legnagyobb örömére.

 

Szóval kapcsolgattunk, ahogy kell, kimentem cseresznyéért a konyhába, és hallom, ahogy apu csak ennyit kiabál ki utánam: „gyere be, ezt látnod kell!” Bementem és magas hegyeket vettem észre, hósapkával a tetejükön júliusban, és én el voltam ájulva a gyönyörűségtől. Imádom a hegyeket és azt a látványt, ha mindent hó borít. Megkérdeztem tőle, hogy mi ez és csak annyit mondott, hogy a Tour de France! A következő percekben észrevettem a cangásokat is és megváltozott az életem.

 

Azóta ott tartok, hogy már rengetegszer megnyertem a Tourt! Elsősorban a hegyi befutók alkalmával nyújtott kiemelkedő teljesítményemnek, továbbá a kiváló taktikai- és fizikai felkészültségemnek köszönhetően. Apró szépséghiba, hogy nem Franciaországban és nem a kerón ér(t)em el a sikereimet, de ezek attól még az én diadalaim.

 

A történetnek az a lényege, hogy ahol lépcső van, ott versenyzek. Kinézek magamnak egy-két állampolgárt és mehet a buli! Én vezetek az összetettben, honfitársaim meg engem támadnak. Ezért pár embert kiválasztok, utolérem, majd lehagyom őket, így megnyerem a szakaszt és tovább növelem az előnyömet összetettben. Ha mégis lehagy valaki, vagy nem érem utol, mert gyorsabban megy felfelé kettesével vagy hármasával szedve a fokokat (így lószolok az „emelkedőn”), ahogy én szoktam, akkor mosollyal nyugtázom, hogy ő megelőzhet, mert annyi előnyöm van vele szemben az összetettben, hogy ez a pár másodperc nem számít.

 

Sima sétálás közben egyenkénti időfutamosat, vagy olyat szoktam játszani, hogy egy szökevényt vagy egy teljes csoportot kell utolérnem. És ez így van évek óta, és nem is látok rá semmi esélyt, hogy ez valaha is megváltozzon.

 

A leghülyébb a párkapcsolataimban voltam mindig is a Tour miatt. Tényleg mindegyiket felbontottam már júniusban, hogy nyugodtan tudjam nézni az aktuális nap szakaszát (ha pihenőnap van, akkor abba belehalok, ha nem lennének, a versenyzők járnának ugyanígy). 

 

Ha megy a Tour, nagyjából déltől kezdődik a napon. Felkelek, hat órán át nézem a szakaszt (vagy ahogy a közvetítés kezdődik), majd egy-két órára rá megnézem az összefoglalót, majd egy órán át a nyilatkozatokat (mindent elolvasva közben) és már éjfél is van. Ezután megnézem a teljes ismétlést (olyankor jobban izgulok, mint élőben), majd reggel hatkor elalszom. Nyolc-kilenc körül ébredek, elintézem, amit kell, és utána kezdődik minden elölről. A nyár közepén, 40 fokban, lakásban.

 

Van olyan nő, aki ezt elviseli? Én előre tudtam mindig, hogy nincs de ők ragaszkodtak hozzá, hogy van. 2011-ig nekem volt igazam, azóta kicsit engedtem azért a fanatizmusomból.

 

 

 

A Tour szombaton indul, Franciaország és a verseny egyik felfoghatatlanul gyönyörű, ikonnak számító kastélya mellől. Igen, „onnan”, ahogyan az a fényképen is látszik. Nemrég befutó is volt ide. A poént még nem akarom lelőni, hogyan oldották meg, de a holnapi bejegyzésben videót is mutatok róla. Hogy közben már azon törjem a fejem, hogy a harmadik kiadásban (a műsorváltoztatás jogát a verseny, előre be nem kalkulálható eseményei miatt fenntartom, de minden ígért téma körül lesz járva) miként meséljem el, hogy továbbra is doppingolnak (jobb időket mennek a hegyekre fel, mint azok, akik már megbuktak), de azt is elárulom, miért mondják azt, hogy csak a cékla levét isszák.

 

És, hogy kinek szurkolok? Vagy 10 verseny zajlik egyszerre, de a legtöbbeket nyilván az összetett végeredménye érdekli. Még soha nem nyerte meg a versenyt az, akinek szurkoltam (nincs állandó kedvencem, mert annyira összetett sportág ez, hogy minden verseny más és más, minden versenyző más terepen lehet esélyes, arról nem beszélve, hogy más és más célokkal állnak rajthoz), de most Alberto Contador lesz az emberem. Az az ember a legenda. Soha nem adja fel, akkor is támad, ha semmi értelme és már régen vége van az aznapi versenynek.

 

Amúgy a címvédő Chris Froome és Nairo Quintana nagyobb esélyesnek tűnnek a spanyolnál. Ők hárman viszont esélytelenek lennének a kockaköves, az egynapos és a sprintversenyeken is.

 

 

Ő most az egyetlen, akinek megengedném!