Nemzetközi labdarúgás

Így mutatta be a magyar válogatott hátvédet új csapata

A Dinamo Kijev hivatalos sajtótájékoztató keretein belül mutatta be két téli igazolását, a magyar válogatott egyik erősségét, Kádár Tamást (négy évre írt alá), valamint Alekszandar Panticsot

 

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, Európa egyik legnagyobb csapatához kerültem. Célom, hogy minél többet játsszak, valamint trófeákhoz szeretném segíteni a csapatot. Azonnal ide akartam jönni, amint hallottam a Dinamo érdeklődéséről. Nem volt egyszerű – erről nem is mondhatok többet –, de hálás vagyok, hogy itt lehetek” – mondta Kádár Tamás a sajtótájékoztatón.

 

„Elégedett vagyok az új szerzeményeinkkel sok jelöltet megnéztünk. Alekszandar és Tamás a jövő reménységei, immár minden rajtuk múlik. Bízom benne, hogy a pályán valóra váltják a reményeinket” – tette hozzá Szerhij Rebrov vezetőedző.

 

Shakespeare lehet az angol bajnok edzője a bukmékerek szerint " NEMZETKÖZI FOCI › Angol foci