Angol foci

Így maradt le Szoboszlai Klopp telefonhívásáról

Kép forrása: X/Jamie Carragher

A magyar válogatott csapatkapitánya, Jamie Carragher társaságában pénteken egy jótékonysági rendezvényen vett részt, és ott is elmesélte a sztorit.

A Football for Change rendezvényén  adományokat gyűjtöttek a Merseyside-i helyi jótékonysági szervezeteknek. A beszélgetés közben pedig Szoboszlai elmondta Jamie Carraghernek, hogyan is ismerkedett meg a német menedzserrel.

„Vissza kellett hívnom”– idézte fel az emlékét. Hiszen meglehetősen furcsára sikeredett az első beszélgetése a trénerrel.

A magyar középpályás akkor még Lipcsében játszott és éppen a nyaralását töltötte, amikor az ügynöke felhívta.

„Nagyon furcsa volt. Az ügynököm hívott, hogy legyek elérhető, mert Jürgen Klopp fel fog hívni.” – mondta Szoboszlai.

„Aztán ezt elfelejtettem, és éppen a tengerben fürödtem, amikor a barátaim szaladtak felém azt kiabálva, hogy »Csörög a telefonod, és Jürgen Klopp hív téged!«”

Emlékezett vissza a játékos.

„Szóval visszaszaladtam, és vissza kellett hívnom. Elnézést kértem tőle, hogy elfelejtettem, hogy hívni fog. De Klopp megértő volt, és egy jót beszélgettem vele.”

A diskurzus után pedig az üzlet nagyon gyorsan létre is jött, azaz Szoboszlai az Anfieldre költözött.

A többi azóta pedig valóban egy sikertörténet.