Így készül Lamine Yamalra a holland válogatott

Az odavágóhoz hasonlóan az Oranje ismét megpróbálja semlegesíteni a spanyol szupersztárt, Ronald Koeman pedig azt is elárulta, pontosan hogyan.
A hollandok szövetségi kapitánya a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón nyilatkozott a 17 éves spanyolról, valamint csapata meccstervébe is betekintést engedett.
„Nem szeretek egyénekről külön beszélni. Úgy gondolom, hogy az első mérkőzésen jól kontrolláltuk, de egy ilyen tehetséges futballistát soha nem lehet teljesen semlegesíteni” – idézte a Mundo Deportivo.
A csütörtöki, 2-2-re végződő első mérkőzésen Yamal a 66. percben jött le, s magához képest jóval csendesebb mérkőzést produkált.
A címvédő spanyol válogatott végül Jorrel Hato kiállítását követően egyenlített a hajrában, így helyzete nem megoldhatatlan a negyeddöntős párharc valenciai visszavágóján.
A hollandok viszont könnyen gondban lehetnek a második összecsapáson, hiszen a Yamalt „kikapcsoló” Hato eltiltott, a helyettesének szánt Jurrien Timber pedig betegség miatt visszatért az Arsenalhoz.
Nem csak azon múlik, hogy ki játszik a szélső védő posztján. A többieknek is segítenie kell – vélekedett a Barcelona korábbi trénere.
„A Yamalhoz hasonló labdarúgókat lehetetlen megállítani. Úgy bánik a labdával, hogy bármelyik pillanatban képes váratlant húzni” – tette hozzá a kapitány.
Koeman az Aston Villa védőjét, Ian Maatsent hívta be a keretbe, aki akár élete első felnőtt válogatott mérkőzésén rögtön komoly feladatot kaphat.
A Spanyolország – Hollandia NL-visszavágó vasárnap este 20.45-kor kezdődik a francia Clément Turpin sípjelére a Mestallában.