Kosárlabda

Így juthat ki a világbajnokságra a magyar válogatott

Kép forrása: MTI/Bodnár Boglárka

Miután a magyar férfi kosárlabda-válogatott, hogyha nem is könnyen, de sikerrel vette a világbajnoki előselejtezőt, készülhet a következő körre.

Persze az egészen biztos, hogy az ottani helytálláshoz a most mutatottnál sokkal jobb játék kell.

Hiszen Gaspar Okorn szövetségi kapitány csapata egyik idegenbeli taálkozóját sem tudta megnyerni. Így kikapott Nagyváradon és Szkopjéban is.

Ez pedig nagyon kevés lett a selejtezőben.

Hiszen Katarba már csak a középdöntők elitje utazhat majd. Így a következő szakaszból, csak az első három helyezett jut tovább. Így a selejtezők lebonyolítása nem változott meg. 

A mieink a a második helyen végeztek végül az előselejtezős csoportukban.

Így a következő körben Finnország, Franciaország és Belgium lesz az ellenfelünk.

Az erőviszonyokat tekintve Franciaország kiemelkedik a négyesből. Még az NBA-ben játszó kosarasai nélkül is.

A franciák a 3., helyen állnak a FIBA európai rangsorában. Ugyanitt a finnek a 13., a belgák a 19. helyen vannak. Magyarország a 22. pozíciót foglalja el.

Vagyis papíron mind a három válogatott erősebb nálunk, és csak az első három kerül be az utolsó körbe.

Ugyanis az európai selejtezők második fordulójába minden csoport első három helyezettje jut tovább. Vagyis a mostani ellenfeleink közül legalább egyet meg kell ehhez előzni.

A trió pedig egy majd a vele párban lévő csoport első három helyezettjével csap össze. Oda pedig minden csapat magával viszi az első forduló eredményeit. Így minden egyes mérkőzés számít a 2027-es katari világbajnokság felé vezető úton.

A mieink a G csoportba kaptak besorolást. Így a H csoport első 3 csapata egészíti majd ki a hatost. Azt a kvartettet Szlovénia, Csehország, Svédország és Észtország alkotja.

A szlovénok 7., a csehek 12., az észtek 21., míg a svédek 25. helyen állnak az európai rangsorban egyébként.

A következő körben minden csapat oda-visszavágót játszik a másik csoportból érkező három csapat ellen. 2026 augusztusában, 2026 novemberében és 2027 februárjában.

A világbajnokságra az első három helyezett jut ki a hatosból.

A G-csoport programja:

2025. november 28.: Magyarország – Finnország

2025. december 1.: Belgium – Magyarország

2026. február 27.: Magyarország – Franciaország

2026. március 1.: Franciaország – Magyarország

2026. július 3.: Finnország – Magyarország

2026. július 6.: Magyarország – Belgium