Nemzetközi labdarúgás

Így hangol az EL-meccsre a Videoton és ellenfele

 

Egyetlen állva maradt kupacsapatunk, a Videoton a Bordeaux vendégeként lép ma este pályára az Európa-liga selejtezőjében. A Videoton mestere szerint éles futballal rukkolnak majd elő. A találkozó 20.30 órakor kezdődik.
 

Elképesztő: atomjaira hullhat a Monaco, újabb játékos távozhat " NEMZETKÖZI FOCI › Angol foci

A francia bajnok mesterének gyakorlatilag új csapatot kell építenie a következő szezonra.

 
 
Marko Nikolics: „Azt hiszem, azt kár lenne tagadni, hogy a Girondins az esélyese a párharcnak, de az biztos, hogy éles futballt láthatnak majd tőlünk. Nem szeretném címkézni a játékunkat, nem mondom, hogy védekező vagy támadó Vidit láthatnak majd a szurkolók, de az biztos, hogy azért jöttünk, hogy jó eredményt érjünk el. Nem szeretnék sokat beszélni a meccs előtt, „beszéljen” inkább a csapat játéka a pályán. Egységesnek kell lennünk az első perctől az utolsóig, meg kell becsülnünk a labdát, amikor nálunk van, figyelnünk kell a befejezésekre, szervezetten kell játszanunk és védekeznünk, valamint persze figyelnünk kell a pontrúgásokra is. A Girondins-nak igaz, hogy ez lesz az első tétmérkőzése, de nem hiszem, hogy ez előny lehet számunkra, hiszen mi háromnaponta játszottunk az elmúlt időszakban, és nem rotáltuk olyan nagy számban a játékosokat. Viszont legalább a bordeauxi időjárás minden tekintetben ideális a jó focihoz, emiatt is jó ritmusú találkozóra számítok".
 
Jocelyn Gourvennec: "Nagyon keményen dolgoztunk az elmúlt hetekben, jól sikerültek a felkészülési találkozók, de ez lesz az első tétmérkőzésünk, márpedig azoknak teljesen más az intenzitása. Ellenfelünk már hat találkozón túl van, ebből négy európai kupameccs volt, már csak ezért is nagyon figyelnünk kell a magyar csapat ellen. A Videoton FC egy stabil csapat erős középpályával, Danko Lazovics vezérletével pedig képes veszélyes támadásokat vezetni. Több, nemzetközi tapasztalattal is rendelkező játékos van a keretükben, pontrúgásból is veszélyesek, ezekre külön kell majd figyelnünk. Az elmúlt időszakban az volt a célunk, hogy kijussunk Európába, most ez sikerült, az új célunk a csoportkörös szereplés, de egyáltalán nem szabad készpénznek venni a továbbjutásunkat a Videoton FC ellen. Ellenfelünk magabiztosan jutott tovább az előző két körből, de nem szabad rástresszelni az előttünk álló feladatokra, saját magunkra kell koncentrálni, és ott lehetünk a következő körben. Felkészültünk a magyar csapatból, bízom benne, hogy az elmúlt időszakban végzett kemény munka meghozza a gyümölcsét a pályán" – bizakodott a szerdai sajtótájékoztatón a Girondins vezetőedzője, Jocelyn Gourvennec.