Igazoljunk zseniket Óceániából! – Harmadik világ

Pedig a futballvilág ennél sokkal, de sokkal tágasabb. Most induló blogunk célja, hogy közelebb hozza a harmadik világ fociját is az olvasókhoz. Első posztunkban Óceániába látogatunk, játékosmegfigyelés céljával.

A probléma ismerős: a magyar klubok gyakran nem adnak lehetőséget a hazai fiataloknak, inkább drága, túlfizetett légiósokkal töltik fel keretüket. Ez nyilván nem túl jó dolog, de ami még rosszabb, az a honi játékosmegfigyelés állapota. A magyar klubok tradícionálisan nem látnak túl az ország közvetlen határain, tele vagyunk szerb, román, szlovák vendégjátékosokkal, egy-egy belga, francia, spanyol, közép-afrikai, dél-koreai, japán futballista megjelenése az utobbi években igazi kuriózumnak számított. Pedig lehet, hogy érdemes lenne jobban körbenézni, gyöngyszemekre ugyanis a világ minden táján akadhatunk, ráadásul könnyen előfordulhat, hogy jóval olcsóbbak lennének, mint a szomszéd országokból érkező vendégmunkások. Ott van például Óceánia.

Amióta világ a világ, az összes FIFA-térség közül Óceánia labdarúgása a leggyengébb. Ennek ellenére higgyétek el, hogy itt is szaladgálnak olyan játékosok a pályákon, akik miatt érdemes meccsre járni. Múlt vasárnap ért véget az Óceániai Nemzetek Kupája, melyet volt szerencsém végigkövetni, és amelyről rendszeresen tudósítottunk is nektek. A tornát némi meglepetésre Tahiti nyerte, méghozzá veretlenül, százszázalékos teljesítménnyel. A francia polinéz csapat sikereiben komoly része volt a Tehau család tagjainak: Alvin, Jonathan, Lorenzo és Teaonui Tehaunak. Előbbi három testvérek (Alvin és Lorenzo ikrek), Teaonui pedig unokatestvére a három fivérnek és igen, mind a négyen a válogatott játékosai. Ez már önmagában egy nem mindennapi családi siker, ám a kupán a fiúk tovább fényezték a família hírnevét. A Szamoa elleni nyitómérkőzésen példátlan módon mind a négyen gólt szereztek (Lorenzo négyet is), de azután is minden meccsen láthatott a közönség legalább egy Tehau-gólt, kivéve a döntőn, ahol megszakadt a fantasztikus sorozat. Igaz, akkor meg Jonathan adta a gólpasszt a döntő találatot szerző Steevy Chong Huének… Gólerősségükben az is közrejátszik, hogy nagyon érzik egymást, nemritkán egymásnak készítették elő a helyzeteket. Pedig klubszinten csak az ikerpár, Alvin és Lorenzo csapattársak az AS Tefanában; Jonathan az AS Tamarii, Teaonui pedig az AS Vénusban játszik. De régebben a grundon valószínűleg szenzációs csapatot alkottak. Mindannyian fiatalok még (Teaonui 19, Alvin és Lorenzo 23, Jonathan 24 éves), a tahitinél jobb körülmények között valószínűleg még tovább fejlődhetnének. Ha nekem lenne egy focicsapatom, leigazolnám mind a négy srácot, aztán mindig a legjobb formában lévő kettőt játszatnám.

A torna másik nagy felfedezettje a házigazda Salamon-szigetek csatára, Benjamin Totori volt. Totori két akkora gólt vágott Új-Zélandnak, amelyeket ha egy európai topcsapatban lő, akkor hetekig mutogatják a tévében. Az elsővel még a csoportkörben, a másodikkal a bronzmérkőzésen szomorította a kiwiket. Ezenkívül ő lőtte a Pápua Új-Guinea elleni mérkőzés egyetlen gólját, de góljain kívül is kitűnt társai közül gyorsaságával és jó technikai képzettségével. A 26 éves játékos a Salamon-szigetek bajnokságán kívül játszott már több ízben Új-Zélandon is, de jelenleg otthon, a Koloale FC-ben szórja a gólokat – a kupán nyújtott teljesítményét látva kérdés, hogy meddig. Úgy gondolom, nem túlzás, hogy Európában is megállná a helyét. Magyarországon biztos.

A harmadik játékos, akit szeretnék a figyelmetekbe ajánlani az Bertrand Kaï, a meglepetésre Új-Zéland testén keresztül a döntőbe jutott Új-Kaledónia csatára. Kaï a későn érő labdarúgók közé tartozik. A 29 éves játékos 2008 óta válogatott, de eddig nem igazán sikerült kiemelkedőt alkotnia. Csak a világ leggyengébb (értsd: Új-Kaledóniánál is sokkal gyengébb) csapatai ellen szerzett gólt, igaz akkor jól megszórta magát: Guamnak ötöt, Amerikai Szamoának négyet hintett a tavalyi Csendes-óceáni Játékokon. Az idei Óceániai Nemzetek Kupáján viszont csapata egyik legjobbja volt. A Vanuatu elleni csoportmérkőzésen mesterhármast szerzett, az Új-Zéland elleni elődöntőben pedig az ő góljával szerezte meg a vezetést a történelmi bravúrt végrehajtó új-kaledóniai válogatott. De a többi mérkőzésen is állandó gólveszélyt jelentett a hosszú rasztafrizurájáról könnyedén felismerhető támadó. Az ő esetében kérdés, hogy csak ezen a tornán jött-e nagyon jól ki neki a lépés, vagy Kaï amolyan melanéziai Di Natale és legszebb évei csak most következnek. Mindenesetre érdemes rajta tartanunk a fél szemünket, hátha hallunk még felőle.

Nos, ők azok, akiket én az Óceániai Nemzetek Kupája legjobbjainak láttam. Ők azok, akik akár Európában is játszhatnának, ha ismerné őket a világ. De abban legalábbis biztos vagyok, hogy idehaza nem gyengítenének a színvonalon.