Bajnokok Ligája

Igazi gála a Real Madrid – APOEL találkozón

A találkozó egyperces gyászszünettel kezdődött, a Real Madrid ötszörös BEK-győztes klasszisára, José María Zárragára emlékezett.
Már az első két percben kétszer is eljutott a Real Madrid az APOEL kapujáig. A hazai csapat lendülete az első negyed órában nem tört meg, valósággal egy kapuztak, a ciprusiaknál csak pillanatokig volt a labda. Ezután picit visszább vett a királyi gárda, de végül megtörtént az, amire már sokan vártak, és Marcelo beadásából Cristiano Ronaldo talált be, a 26. percben.

""

A félidő végére egyre inkább felőrölte ellenfelét a hazai csapat. Folyamatosan támadtak a spanyolok, a vendégek egy-egy támadást vezettek, de ezeket rendre kezelték a hazai védők. A madridi évei alatt sokat kritizált Kaká is remekül irányított a mérkőzésen, ráadásul a 37. percben egy gyönyörű lövéssel gólt is szerzett, majd rá három percre egy újabb nagyszerű lövéssel a kapufát találta el. Az APOEL az öltözőbe vonuláskor már csak a kiütés elkerülésében reménykedhetett.

A fordulás után kissé leült a játék, a második félidő első 15 percében nem sok említésre méltó jelenet történt, majd a házigazdák leállásának meg is lett az eredménye. Gustavo Manduca lépett ki nagy lendülettel, betört a tizenhatoson belülre, majd a jobbösszekötő helyéről, ballal a kapu jobb oldalába lőtt. A gól ekkor egyértelműen meghozta a ciprusiak játékkedvét, hiszen a találat után jó öt percig a saját kapuja előtt védekezett a Real Madrid.

""

Úgy tűnt ezzel az APOEL meg is húzta az alvó oroszlán bajszát, hiszen a 75. percben újra varázsolt Ronaldo. A portugál klasszis egy gyönyörű szabadrúgásgólt varázsolt be a kapuba, 3-1-re módosítva ezzel az állást.

Ekkor talán még mindig kevesen gondolták, hogy milyen tüzijátékban lesz részünk az utolsó 15 percben. Először Callejón növelte a blankók előnyét, mikor a tizenhatoson belül csinált egy szép cselt, majd bevágta a kapu jobb sarkába, majd a ciprusiak szereztek újabb gólt egy tizenegyes révén. Adoronót buktatta a tizenhatoson belül a sokat kritizált Altintop, az APOEL pedig Solari révén értékesítette a büntetőt, mellyel már 4-2 volt a mérkőzés állása.

""

 A vendégek gólját jóformán még vissza sem játszották, mire ismét három gól volt a különbség a két csapat között. Di María sprintelt el középen, majd húszról okosan, és pimaszul emelt a kapuba, 5-2-re alakítva ezzel a mérkőzést, mely a végeredményt is jelentette a találkozón. A Real Madrid 8-2-es összesítéssel jutott a legjobb négy közé, és méltó képpen vett búcsút a nagy előd Zárragától.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő:
Real Madrid – APOEL Nicosia 5-2 (2-0)
Santiago Bernabéu Stadion,  70 000 néző. Vezeti: Rocchi (olasz)
Real Madrid: Casillas – Hamit Altintop, Pepe, Ramos, Marcelo – Sahin, Xabi Alonso – C. Ronaldo, Özil, Benzema – Higuaín. Vezetőedző: José Mourinho
APOEL Nicosia: Hiotisz – Purszaitidisz, Paulo Jorge, Kaká, Bonaventura – Nuno Morais, Marcinho – Haralambidisz, N. Alexandru, Manduca – Aílton. Vezetőedző: Ivan Jovanovics
Gólszerző: C. Ronaldo (26., 75.), Kaká (36.), Callejón (80.), di María (84.), illetve Manduca (67.), Solari (82. -tizenegyesből)
Továbbjutott a Real Madrid 8-2-es összesítéssel.