Kosárlabda

Ideiglenesen elköltözött a debreceni kosárlabdacsapat

""

A haon.hu szerdán Takács Endrét, a Factum-Sport Kft. ügyvezetőjét idézve arról számolt be, hogy a gárda jelenleg az eddig az utánpótlás csapatok által használt csarnokban, a rendőrség Mikes Kelemen utcai létesítményében tud edzeni, hetente négyszer.

"Elkeserítő a helyzet, bíztam abban, hogy a hét elején egyeztethetek Pajna Zoltán sportért felelős alpolgármesterrel, de még mindig nem sikerült találkoznunk – mondta Takács Endre. – Nem azt akarjuk, hogy a városvezetés oldja meg a helyzetünket, de azt tudni szeretnénk, mi a jövőbeni elképzelésük a Factummal kapcsolatban."

Az Oláh Gábor utcai sportcsarnokot üzemeltető Sportcentrum Kft. múlt kedd óta tartozás miatt nem engedi be a létesítménybe az NB I-ben sereghajtó csapat játékosait. Takács Endre azt mondta, a klub január második felében szponzori pénzhez jut majd, a január 19-én sorra kerülő, Zalaegerszeg elleni bajnokit azonban biztosan a tiszaújvárosi csarnokban játssza le a Debrecen.

A csapatra addig még egy soproni vendégszereplés, illetve két Magyar Kupa-találkozó vár. Utóbbi esetében a Debrecen feladta pályaválasztói jogát, így az Alba Fehérvár ellen mindkét meccset Székesfehérváron bonyolítják le.