Egyéb sportok

Idegörlő csatában maradt alul a Budaörs

Az SH-ITB Budaörsi SC ezüstérmet szerzett a női asztalitenisz Európa-kupában, miután az újvidéki döntő torna vasárnap esti fináléjában, óriási csatában 3-2-re kikapott a francia Saint-Denis csapatától.

A Póta Georgina, Lovas Petra, Fazekas Mária és a szerbiai Surján Szabina alkotta együttes délelőtt magabiztosan verte a házigazda Novi Sadot, a döntőben pedig az a Saint-Denis várt rá, amely a Madarász Dórával felálló Lille-t búcsúztatta a legjobb négy között.

A párharc a rutin és a fiatalság összecsapása is volt, az egyik oldalon – a magyaron – többségében tapasztalt, több olimpián járt játékosok, a másikon feltörekvő francia tinédzserek álltak asztalhoz.

Az első meccsen a kétszeres Európa-bajnok Póta a feleannyi idős, mindössze 18 éves Camille Lutz-cal nézett farkasszemet, igaz nem sokáig, mert az összecsapás három szettben eldőlt, Lutz csupán a harmadikban tudott némi ellenállást kifejteni.

A következő találkozón a 19 éves, zentai születésű Surján a nála három esztendővel fiatalabb, s hozzá hasonlóan balkezes Prithika Pavade-dal csapott össze, aki fiatal kora ellenére már U21-es Európa-bajnoknak mondhatja magát. Az első szettben be is mutatta, hogy miért, de aztán Surján fordítani tudott. A csata végül döntő játszmában dőlt el – amely az új szabály szerint hat nyert pontig tartott -, s mivel ebben a budaörsi játékosnak semmi nem sikerült, egyenlítettek a párizsiak.

Bachman Péter vezetőedző a harmadik összecsapásra Fazekas Máriát nevezte, akinek a nála 24 évvel fiatalabb, 21 esztendős Leili Mostafavi volt a riválisa. Egy ideig úgy tűnt, a rutinos magyar higgadtan oldja meg a feladatát, de miután 2-0-ra, a harmadik szettben pedig 5-1-re vezetett, váratlan fordulat következett. Fazekas egyre többet hibázott, Mostafavi pedig ezt könyörtelenül kihasználta, kiegyenlített úgy, hogy a magyar játékos mindössze három pontot tudott csinálni. A döntő szettben aztán Fazekas feltámadt, s ha nehezen is, de ismét előnyhöz juttatta csapatát.

A Budaörs karnyújtásnyi közelségbe került a végső sikertől, s Pótára várt a feladat, hogy Pavade ellen feltegye az i-re a pontot. Ez azonban nem jött össze a jobb karján gyógytapasszal játszó magyarnak, a francia tini ugyanis ezúttal egyértelműen jobb volt nála, s második győzelmével ismét egyenlített a Saint-Denis.

A párharc ötödik – egyben a négynapos viadal utolsó – meccsére maradt tehát a döntés, ezen Surján és Lutz csapott össze. Bár a budaörsiek asztaliteniszezője többször is remek megoldásokat mutatott be, három játszma után a szerencsével is jó barátságban lévő Lutznál volt az előny. Surján azonban nem adta fel, kiegyenlített, így jöhetett a rövidített döntő játszma. Ebben Lutznak megint többször szerencséje volt, majd 5-2-nél egy csuszával nyerte meg a meccset, s ezzel csapatával együtt a kupát is.

A négyszeres magyar bajnok budaörsi klubnak a korábbi Bajnokok Ligája-ezüst- és bronzérem, valamint az ETTU Kupa-bronzérem mellett ez az egyik legnagyobb sikere.

"Ha a verseny előtt azt mondják, ezüstérmesek leszünk, akkor nagyon boldogok lettünk volna, hiszen az éremszerzés volt a célunk" – nyilatkozott az MTI-nek Somlyó Gergely klubelnök.

"A lányok fantasztikusan játszottak, bejutottak a döntőbe és ott reális esélyük volt nyerni, ezzel együtt persze most kicsit szomorúak vagyunk, mert nem sikerült a győzelem."

Ahogy a sportvezető fogalmazott: ez az egész magyar sport, a magyar asztalitenisz és a budaörsi pingpong sikere.

"Remélem, hogy a jövőben lesz még lehetőségünk kupát nyerni, bár őszintén szólva, ezt most távolinak érzem. Nagyon nehéz megoldani egy asztalitenisz klub finanszírozását. Tizennyolc éve folyamatosan szerepelünk a nemzetközi porondon, jó lenne, ha ez a sorozat nem szakadna meg, és újra meg tudnánk majd oldani az indulást" – mondta Somlyó Gergely.

Az újvidéki torna a koronavírus-járvány miatt a hagyományoktól eltérően egy helyszínen, buborékrendszerben, zárt kapuk mögött zajlott, 11 csapat részvételével. Az Ek a BL után a második számú kupasorozatnak számít Európában, az ETTU Kupa jogutódja.

Eredmények:

döntő:

Saint-Denis Us 93 TT (francia) – SH-ITB Budaörsi SC 3-2

Camille Lutz-Póta Georgina 0-3 (-6, -2, -12)
Prithika Pavade-Surján Szabina 3-2 (6, -7, -6, 5, 0)
Leili Mostafavi-Fazekas Mária 2-3 (-7, -10, 6, 2, -4)
Pavade-Póta 3-0 (8, 5, 2)
Lutz-Surján 3-2 (-10, 6, 9, -6, 2)

elődöntő:
SH-ITB Budaörsi SC – TTC Novi Sad (szerb) 3-1

Póta-Aneta Makszuti 3-1 (-7, 8, 9, 8)
Surján-Tijana Jokic 2-3 (10, 6, -9, -10, -2)
Lovas-Radmila Tominjak 3-1 (1, -10, 4, 5)
Surján-Makszuti 3-0 (7, 8, 9)
 

Borítókép: Facebook.com/BudaörsiSCAsztalitenisz