Magyar foci

Idegenben nyert a Videoton, a Győr és a Puskás is

Dunaújváros – Videoton FC 1-4

A listavezető fehérváriak a góllövőlistán éllovas Nikolics Nemanja találatával már a tizedik percben előnybe kerültek. Ezt követően is Joan Carrillo együttese futballozott fölényben a katasztrofális állapotban lévő gyepszőnyegen, emiatt azonban sokszor "akadozott" a játék. A vendégek a félidő közepén Gyurcsó Ádám góljával – amelyet Nikolics rendkívül önzetlenül készített elő – növelték előnyüket.

Nem sokkal a fordulást követően Arturo Álvarez góljával úgy tűnt, végleg eldőlt a három pont sorsa, azonban a 62. percben Sándor György utolsó emberként szabálytalankodott, amiért a játékvezető kiállította, a büntetőt pedig Böőr Zoltán értékesítette, s ezzel ismét nyílttá tette az összecsapást. A veterán játékos ezzel elsőként lőtt gólt ebben a szezonban az idegenben pályára lépő Videotonnak. A bekapott góltól kissé megzavarodott a vendégcsapat, de a Dunaújváros nem tudott feljebb zárkózni. A fehérváriak végül rendezték soraikat, Paulo Vinícius révén újabb gólt szereztek és magabiztosan gyűjtötték be a három pontot.

""

Budapest Honvéd – Győri ETO FC 0-2

A Győr vendégként nyert két góllal a Honvéd ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának szombati játéknapján. Hamar előnyt szerzett a Győr: a 7. percben Rudolf Gergely pontos beadása után Koltai Tamás 6 méterről térddel juttatta kapuba a labdát (0-1). Tíz perccel később növelhette volna előnyét a vendégegyüttes, de Rudolf elhibázta a tizenegyest, a labdával a háló helyett a jobb oldali kapufát találta el.

A szünet után is maradt az addigi forgatókönyv: a Honvéd igyekezett, de hasztalanul, a gyors ellentámadásokkal kísérletező Győr ugyanakkor meg tudta duplázni előnyét. A 79. percben – kispesti szöglet után – jött az eredményes kontra, amikor is Rudolf kiugratását követően Lipták tálalt Koltai elé, aki közelről a kapuba gurította a labdát, második gólját szerezve (0-2). A Honvéd sorozatban 10. mérkőzését zárta nyeretlenül.

PMFC-Matias – Puskás Akadémia 0-1

A Puskás Akadémia 1-0-ra győzött a Pécs vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga idei utolsó, 17. fordulójának szombati játéknapján. A hazaiak sorozatban nyolcadik vereségüket szenvedték el a bajnokságban, ráadásul saját közönségük előtt még nem nyertek ebben az idényben. A Puskás Akadémia játszott fölényben, a pécsiek egyáltalán nem jelentették veszélyt a vendégek kapujára, de a szünetig nem esett gól. A folytatásban már a hazaiak is vezettek góllal kecsegtető támadásokat, mégis ekkor kerültek hátrányba. A hajrában aztán a felcsútiak biztosan őrizték előnyüket, igazán már helyzete sem volt ekkor a Pécsnek.

LABDARÚGÁS
OTP Bank Liga, 17. forduló:
Ferencváros-Lombard Pápa Termál FC 2-0
Gólszerző: Kukuruzovic (28.), Gera (36., 11-esből)
Budapest Honvéd-Győri ETO FC 0-2
Gólszerző: Koltai (7., 79.)
PMFC-Matias – Puskás Akadémia 0-1
Gólszerző: Tischler (70.)
Dunaújváros Pase-Videoton FC 1-4
Gólszerző: Böőr (64., 11-esből), illetve Nikolics (10.), Gyurcsó (28.), Álvarez (53.), Vinícius (86.)
Szombathelyi Haladás-Kecskeméti TE 18.00, v.: Solymosi
Gólszerző:
MVM-Paks – Nyíregyháza Spartacus 20.00, v.: Iványi
Gólszerző:
Diósgyőri VTK-Újpest FC 16.30, v.: Bognár
Gólszerző:
DVSC-TEVA – MTK Budapest 18.30, v.: Németh Á.
Gólszerző: