„Ibrahimovic volt a legkeményebb ellenfél, Ronaldo a legjobb tanár”

Az olasz válogatott legendás védője, Giorgio Chiellini hosszabb interjút adott a Vivo Azzurro TV-nek. Pályafutásáról, legnehezebb ellenfeleiről, valamint az olasz nemzeti csapat jövőjéről szóló álmairól beszélt.

A karrierje kezdetéről és a tanulmányairól a következőket mondta a Juventus és az olasz nemzeti csapat legendás hátvédje.

„A futball iránti szenvedélyem gyermekkoromban bontakozott ki. Ugyanakkor, a szüleim által belém oltott értékeknek köszönhetően a tanulás mindig prioritás maradt, sosem hanyagoltam el. Elárulom, hogy amikor megszereztem a közgazdasági és kereskedelmi diplomámat, a családom öröme szinte ugyanakkora volt, mint a nagy sportsikereimkor. Gyakorlatilag minden utánpótlás-válogatottban játszottam, amelyek alapvető lépcsőfokok voltak a fejlődésemben. Már gyerekként is álomszerű érzés volt magamra ölteni az U15-ös vagy U16-os válogatott mezét.”

18 éven át szolgálta a Juventus-t, nem meglepetés, hogy meleg szívvel gondol az Öreg Hölgyre és a városra.

„A Juvét a második családomnak tekintem, Torino pedig az otthonommá vált. Rengeteget adtam ennek a klubnak: részben feláldoztam a magánéletemet is, de mindezt visszakaptam rendkívüli sikerek és milliók szeretete révén.”

Ellenfelekről és csapattársakról sem feledkezett meg.

„A legkeményebb csatár, akivel szemben álltam? Kétségtelenül Zlatan Ibrahimovic. Még együtt is játszottunk, amikor először érkezett Olaszországba: elképesztően erős, fizikálisan és személyiség terén is. És a csapattárs, akitől a legtöbbet tanultam? Cristiano Ronaldo.”

Arról is faggatták, miként viszonyult a „harcos” imázshoz, amelyet ráaggattak.

„Ha visszatekintek, felidézem fiatalkorom hibáit, a pályafutásom elején elkövetett túlkapásokat. A ‘harcos’ imázs mindig is bennem volt, de azokban az ifjú években olyan volt, mintha mindig szükségem lett volna egy ellenségre. Dolgoztam ezen az oldalamon: rájöttem, hogy ez csak energiapazarlás. Hozzá kell tennem, hogy az első lányom születése is nagyban hozzájárult a lelki érésemhez.”

117-szer szerepelt az olasz felnőtt nemzeti csapatban – kudarcokban és sikerekben sem volt hiány.

„A világbajnokságokkal nem volt szerencsém: abból a kettőből, amelyen pályára léptem (2010, 2014), nem jutottunk túl a csoportkörön sem. A következő kettőre pedig ki sem jutottunk. Amikor 2017-ben a svédek ellen elveszítettük a pótselejtezőt, több éjszakán át nem tudtam aludni. Az Euro 2020 viszont felejthetetlen emlék. Őszinte, gyermeki öröm volt, amit minden csapattársammal megosztottam.

S hogy történelmileg hol látja önmagát, és állandó válogatott és klubbéli társait?

A „BBC” – Barzagli, Bonucci, Chiellini – még mindig sokakban él. Hogy mi voltunk-e a valaha volt legerősebb olasz védelem? Nem hinném, de kétségtelen, hogy Andrea és Leo mellett, Buffont is idevéve, nyomot hagytunk az olasz futball történelemkönyvében. Ugyanakkor, ha Baresire, Maldinire, Nestára vagy Cannavaróra gondolok… hát, biztosan nem tartom magam erősebbnek náluk. A jelenből viszont kiemelném Bastonit, aki elképesztően erős. Ugyanígy meg kell említeni Calafiorit és Buongiornót is, akiket hagyni kell a saját útjukat járni, minden felesleges nyomás nélkül.”

A karrierjét Los Angelesben, 2023-ban lezáró Chiellini az utódokkal kapcsolatos álmait is felfedte.

„Azt mondom, hogy a srácainknak kötelező kijutniuk a vb-re, két kihagyott torna után harmadszor már ott a helyünk. Leginkább azért, hogy örömet szerezzenek sok olyan gyereknek, akik még sosem látták az olaszokat világbajnokságon játszani. Egy Olaszország–Brazília vb-döntőről álmodom, Ancelottival a kispadon – akivel, egyébként, sajnálom, hogy sosem dolgozhattam együtt. Az valóban történelmi mérkőzés lenne” – zárta mondandóját a korábbi sztárhátvéd.