Magyar foci

Huszti vs.válogatott: tényleg semmi nem változott?

""Dajka László, Huszti Szabolcs egykori vezetőedzője és felfedezője szerint Huszti most is úgy gondolja, hogy semmi sem változott. A cikkünkben leírtak szerint pedig igen! Megváltoztak azok a dolgok, amelyek sértették korábban Huszti Szabolcs önbecsülését. Itt viszont felmerül egy kérdés: lehet, hogy más problémák is voltak a háttérben? Lehet, hogy tényleg csak a sértődöttségről szólt az egész a mellőzés miatt?

Az akkori okokat mindannyian tudjuk. Legalábbis sejtjük, mert hát ki tudja, hogy mi történt valójában. Huszti Szabolcs az ellen lázadt fel 2010 őszén, hogy a magyar válogatottban olyan játékosok jutnak, jutottak szerephez, akik azt nem érdemlik meg klubjukban mutatott teljesítményük alapján. A játékos szerint előnyt élvezett az, aki a Videoton játékosa volt. Nos, ez a múlt, ezzel nem érdemes foglalkozni, mert mindig csak előre kell tekintenünk és a megoldást kell keresnünk.

Mi is ezt tettük és elővettük Huszti Szabolcs levelét. A felvetett problémákat pedig a jelen helyzetben vizsgáltuk meg. Ha most végignézzük a válogatott névsorát, akkor csak két-három olyan futballistát találunk, aki nem szerepel rendre saját klubjában. A legmellőzöttebb játékosok között van Pintér Ádám, aki igen kevés lehetőséget kap a Real Zaragozában, Spanyolországban.

Huszti "Videoton-Orbán-Mezey összeesküvés"-elmélete is megszűnt, mivel már a magyar NB I-ből is több klub adja a válogatott keretébe játékosait: így a Győr, a Diósgyőr, a Haladás, a Debrecen és a Videoton.

""

Vagyis megdőlt, hogy a Videotonból kell szerepelnie a legtöbb játékosnak a válogatottban, mert Paulo Sousa munkásságának köszönhetően Székesfehérváron kihaltak a magyar futballisták, csak Gyurcsó Ádám kerülhet mostanság a keretbe némi meglepetést is okozva ezzel.

Végezetül már csak egy gondolatom maradt ebben a témában: el kellene kezdeni a párbeszédet, mert a magyar labdarúgás nem engedheti meg magának azt, hogy a Bundesliga jelenleg legjobb formában lévő labdarúgóját ne hívja meg a válogatott keretbe olyan nagyon fontos vb-selejtezők előtt, mint az észtek és a törökök elleni lesz… Valakinek végre fel kéne ébrednie!

Pintarics Balázs