Nemzetközi labdarúgás

Huszti csapta vétett a szabályok ellen, most bűnhődik

A címvédő szentpétervári klubot azért büntette meg a helyi szövetség, mert vasárnap a CSZKA Moszkva elleni hazai mérkőzésen (1-1) a szabályokkal ellentétben egyetlen saját nevelésű és 21 éven aluli játékost sem szerepeltetett az együttesben. A hiba miatt 0-3-mal a fővárosiak kapták a meccs három pontját, s a Zenitnek körülbelül 5000 eurónak megfelelő rubelt is be kell fizetnie.

Az együttes olasz trénere, Luciano Spalletti a vasárnapi összecsapás után azt mondta: szándékosan szegte meg a szabályt, mert szerette volna felhívni a figyelmet arra, hogy szerinte ezeken a fontos találkozókon szükségtelen annak betartatása. A szakember akkor úgy gondolta, hogy csapata csak pénzbírságot kap majd a "törvényszegésért".

MTI