Forma-1 / Motorsport

Hülkenberg túl jó ahhoz, hogy fizessen a szerződésért

Már csak a Hispania csapatánál van még kiadó hely a következő szezonra, (illetve a Force India sem jelentette be 2011-es felállását, bár szinte biztosra vehető, hogy ott Paul di Resta lesz Adrian Sutil csapattársa), így hát Nico Hülkenberg lehetőségei alaposan megcsappantak.

-Manapság a Forma-1-ben nagyon könnyen elfelejtik az embert, mert minden olyan gyorsan változik. Ezért azon a véleményen vagyok, hogy Nico számára jobb az, ha jelen marad a sorozatban és egy olyan csapathoz szerződik, ahol legalább péntekenként vezethet az első szabadedzésen. Ez számára az ideális megoldás, így képben maradhat- nyilatkozta Willi Weber, aki a kisebb csapatok versenyzői ajánlatára is nemet mondott.

-Most már olyan csapatra van szüksége, amely a Williamshez hasonló szinten van, ahol biztosított a technikai továbbfejlődése. Mivel már egy szezon mögötte van, egy kiscsapatnál Nico már nem tudna sok újat tanulni. A Virgin például ajánlatot tett nekünk, aminek örültünk, de Nico számára az is túl nagy kockázatot jelentett volna, ha a csapatnál már otthonosan mozgó Timo Glock csapattársa lett volna.

A menedzser azt mindenképpen szeretné elkerülni, hogy védence pénzért kerüljön be valamelyik csapathoz, mert azzal szerinte végérvényesen megpecsételné a sorsát.

-A Forma-1-ben kettészakadt a mezőny, van 14 igazi versenyző és van 10 fizetős pilóta. Ha egyes csapatok csak úgy tudják fenntartani magukat, hogy fizetős pilótákat alkalmaznak, akkor ott valami nincs rendben. Ezért is óvakodom attól, hogy Nicónak pilótaülést vegyünk valahol, hiszen ha ezt egyszer megteszed, akkor utána mindig fizetned kell majd, ráadásul egyre többet. Én a teljesítményt akarom eladni. Ez a srác túl jó ahhoz, hogy fizessen a versenyzési lehetőségért– zárta Weber gondolatmenetét.

T.B.

Forrás:www.f1hirek.hu