Az adás két kisvideóval vette kezdetét. Az első videóban a Bound For Glory Series-t, míg a másodikban Bully Ray és Joseph Park viszályát foglalták össze. A tényleges adás egy hatalmas mérkőzéssel vette kezdetét. Ray és Park csapott össze egymással. A mérkőzésbe nem avatkozhatott bele Abyss, aki Park ikertestvére. A mérkőzés közben Ray mikrofont ragadott és kijelentette, hogy azt fogja csinálna Parkkal, amit anno a testvérével tett, majd megkérdezte a közönséget, hogy ismerik-e őt. Ray beszéde közben magára talált Park, aki két alkalommal is megpróbálta kikopogtatni ellenfelét. Az összecsapást végül Ray nyerte meg, miután leütötte ellenfelét egy lánccal. A találkozó után Ray megakarta támadni Parkot, aki bátyja befejezőmozdulatával, a Black Hole Slammel leterítette őt.

A háttérben Sting diskurált saját magával. Mint ismert Hulk Hogan múlt héten kapott egy levelet, amelyben az ”Őrült Ikont” megtámadó ismeretlen alakok megígérték, hogy a csütörtöki adásban találkoznak. Ray a háttérben értetlenkedett. A legendás csapatbajnok arról kérdezett valakit, hogy ki volt az a személy, mert ő legyőzte Parkot, de aki ”megtámadta” őt az nem Park volt. Minden bizonnyal Park és Abyss ugyan az a személy, legalábbis erre lehet következtetni a chicagói ügyvéd tettéből.

Samoa Joe és Rob Van Dam összecsapásával folytatódott az adás. A találkozó a Bound For Glory Series-hez tartozott. A mérkőzést RVD nyerte meg, ezzel hét egységgel tovább növelte pontjainak a számát. Joe hatalmasat hibázott azzal, hogy nem kikopogtatásra, hanem feladásra ment, így RVD az egyik mozdulatát megkontrázta és legyőzte őt. A mérkőzés után egy az adást megelőző szegmenst láthattak a nézők. Claire Lynch érkezett meg az adás helyszínére. Érdekesség, hogy a terhes hölgy nyugodtan dohányzott az autójában.

AJ Styles és Daniels múlt hét vasárnapi mérkőzését foglalták össze. Mint ismert AJ legyőzte Daniels-t egy Last Man Standing mérkőzésen. A kisvideó után Daniels és Kazarian következett. Kaz először is gratulált AJ-nek, mert egy nagy győzelmet aratott a Destination X-en. A csapatbajnok elmondta, hogy AJ rosszul tudja, mert ez csak a kezdet volt. Daniels ragadta magához a mikrofont. Elmondta, hogy AJ valamit titkol, méghozzá Claire Lynchhel kapcsolatban. Daniels behívta a ringbe a terhes hölgyet. Daniels kijelentette, hogy ő nem egy szörnyeteg, de a véleménye szerint Claire mélyponton van az AJ-féle történet miatt és ilyenkor előfordulnak balesetek.

Érkezett AJ Styles, aki örül annak, hogy Daniels már lábra tud állni és beszél, utalva a Last Man Standing összecsapásukra, majd kijelentette, hogy ez a történet már hetekkel ezelőtt véget ért. Daniels közbeszólt, mert AJ valamiről nem tud. A pankrátor szerint ő és Claire komolyan elbeszélgetett egymással és a terhes hölgy egy meglepő titkot árult el. A véleménye szerint Claire-nek el kell mondani azt, amit elárult neki. AJ és Daniels összeszólalkozott, amit Claire szakított félbe. Elmondta, hogy Daniels-nek igaza volt, ugyanis AJ a gyermeke apja.

A pankrátort sokk ként érte a bejelentés. A közönség a ”Daddy”, azaz az apu szavacskát kezdte el skandálni. Érkezik majd a ”Fenomenális kisbaba”, ezt a nevet adta Daniels Claire gyermekének. AJ beceneve a ”Fenomenális”. A háttérben AJ-t faggatták az esetről, aki kijelentette, hogy semmit sem tud. A Destination X-en Jesse Sorensen egy estére visszatért, míg Zema Ion megszerezte az X Division bajnoki címet. Dakota Darsow  kihívta az új X Division bajnokot, aki megnyerte az összecsapást. A találkozó után Ion elmondta, hogy ő nem csak jóképű, de veszélyes is.

Érkezett a TNA új nehézsúlyú bajnoka, Austin Aries. A bajnok megköszönte a szurkolók fogadtatását, majd kijelentette, hogy a múlt hét fantasztikusan sikerült a számára. Aries elmondta, hogy múlt hét vasárnap bebizonyította, hogy mindenki tévedett vele kapcsolatban. Bebizonyította, hogy semmi sem lehetetlen. A véleménye szerint ez egy nagyszerű pillanat neki, az Impact Wrestling-nek és a pankrációnak is. A közönség Aries-t éltette, de ez nem tetszett a bajnoknak, így csendre intette őket. A bajnok szerint a pankrációban kétféle ciklus van. Az első a lejtmenet, a másik, pedig a ”Boom” időszak, amikor fellendül egy pankrátor. Aries elmondtam hogy az érkezésével az Impact Wrestling új lendületet nyert és ő fogja vezetni a szervezet következő ”Boom” időszakát. A véleménye szerint a vasárnapi győzelme többet ér, mint az egész TNA. Ezt bizonyítja, hogy több sportoló (NFL), színész és más szervezet világbajnoka is felhívta őt és gratuláltak neki.

Aries a WWE bajnokára, CM Punk-ra gondolt, akivel nagyon jóbarátok. Aries kijelentette, hogy a TNA Nehézsúlyú világbajnoki címe jelenleg a legmeghatározóbb és a legjelentősebb bajnoki cím a pankráció világában, mert napjaikban ő a legjobb pankrátor, ezen felül az Impact Wrestling a legjobb pankrációs cég a világon. Megjelent Bobby Roode, aki 256 napig birtokolta a világbajnoki címet. Aries megkérdezte, hogy mit keres itt, Roode csak az övet nézte. A korábbi bajnok hatalmasat alakított. Roode annyira ideges és zavarodott volt, hogy egy mondatot sem tudott kinyögni. Roode a végén összeszedte magát és kijelentette, hogy ez az egész csak a szerencsén múlt. Aries csak annyit mondott, hogy ”új világbajnok”!

Hulk Hogan és Sting beszélgetett egymással. Az ”Örült Ikon” szerint az old school pankrátorok (ő és Hogan) elintézik ezeket a támadókat. Megjelent Devon és Garett Bischoff, akik kijelentették, hogy ők támogatják Hoganéket. A ”Hulkster” kijelentette, hogy Stinggel elintézik ezt. Érdekesség, hogy a csapatot Aces & Eights-nek nevezték el. A francia kártya miatt. Mint ismert Hogan a múlt heti levélben két ászt és két nyolcast kapott. Miss Tessmacher megvédte TNA Knockout bajnokai címét Gail Kim ellen. A találkozót a kommentátor asztalnál nézte végig Brooke Hogan.

A háttérben Claire kijelentette, hogy bizonyítani tudja az állítását és reméli, hogy AJ helyesen fog dönteni. Jövő héten rendezik meg az Open Fight Night adást. Kurt Angle legyőzte Mr. Andersont az Angle Slam nevű mozdulatával. Angle hét pontot kapott, ezzel a Bound For Glory Series táblázatán a harmadik helyet foglalja el. Hogan irodájában feszült volt a hangulat, ugyanis Sting mellett ott volt Bobby Roode is. Hogan kijelentette, hogy Roode a Hardcore Justice-on (augusztus 12.) megkapja a visszavágó mérkőzését, a korábbi bajnok, azonban nem akart addig várni.

Hogan kijelentette, hogy jövő héten lesz az OFN, amelyen Roode hívja ki Aries-t és bizonyítsa be az állítását. Roode kijelentette, hogy jövő héten igazolja az állítását, vagyis Aries-nek csak szerencséje volt. Sting kijelentette, hogy imádja az Impact Wrestlinget, majd behívta Hulk Hogant. A két legenda megküzdött volna az Aces & Eights nevű csapattal. Hogan bevonulózenéje háromszor csendült fel, de a legenda nem jelent meg. mint kiderült az Aces & Eights-t megtámadta őt az irodájában. A ”Hulkstert” véresre verték. Sting elindult segíteni, de hátba támadták őt. Az Aces & Eights mindkét legendát megverte.

Ami Hogant illeti. Sajnos a storyline része volt ez a támadás, amelynek következtében az igazgató súlyosan megsérült. A wrestlezone.com értesülése szerint Hogant egy rövid időre kiírják a történetből, ugyanis ismét megműtik a hátát. Amennyiben igazak a hírek, akkor Hogannek a mostani lesz a 10. hátműtéte. Jó hír, hogy Hogan harcolni akar a Bound For Glory-n, amelyet októberben rendeznek meg. Egyes hírek szerint a PPV adásban Hogan és Sting összecsap a Aces & Eights csapattal.