""

Az adás egy rövid összefoglalóval kezdődött. Bobby Roode és James Storm világbajnoki címmérkőzéséből láthattak a szurkolók egy rövid videót, majd a TNA Nehézsúlyú világbajnoka, Bobby Roode következett, immáron a ringből. A harmincöt esztendős pankrátor természetesen eldicsekedett a győzelmével, majd kijelentette, hogy továbbra is ő az emberek Nehézsúlyú világbajnoka és erre nagyon büszke. Elmondta, hogy pár héttel ezelőtt ő megígérte, hogy a Lockdownon legyőzi egykori partnerét, James Stormot és megőrzi világbajnoki címét, majd beszélt Stormról is. Kijelentette, hogy az utolsó Last Call rúgásával elpusztította az álmát, a végzetét, mert továbbra is ő a TNA Nehézsúlyú világbajnoka: „Nem, nem, nem. Én nem vagyok szívás! Én nem vagyok szívás, mert legyőztem minden egyes ember hősét. Legyőztem James Stormot, legyőztem AJ Stylest, legyőztem Jeff Hardyt, legyőztem Stinget. Nem maradt több hős, akit legyőzhetnék.” – mondta Roode, majd megjelent Mr. Anderson.

Mindenki ”s.ggfeje” kijelentette, hogy neki semmire sincs szüksége ahhoz, hogy legyőzze a világbajnokot és elvegye tőle azt a díszes övet. Roode közbevágott és elmondta, hogy pár hónappal ezelőtt, amikor Anderson Green Bay-ben pihent ő a TNA történelmének legmeghatározóbb világbajnoka lett, éppen ezért tűnjön el tépjen egy sorszámot és álljon vissza a sorba. Érkezett Jeff Hardy, aki húzta a lábát, igaz ez nem meglepő, hiszen egy hatalmas mérkőzést vívót a Lockdownon Kurt Angle ellen: „Kurt Angle az egyetlen oka, hogy te még bajnok vagy. Tudod mit Bobby Kurt Angle már nem áll az én utamban. Itt az ideje annak, hogy én és a követők önzők legyenek.” – mondta Hardy.

Anderson azonnal közbevágott, mondván ő volt itt előbb. Hardy és Anderson összeszólalkozott egymással, míg Roode a háttérben a harc, harc buzdítással hergelte ellenféljelöltjeit. Megjelent a nagykivetítőn Hulk Hogan, aki bejelentette, hogy az összes bajnokkal beszélni fog, majd megoldotta a Hardy, Anderson ügyet. Az Impact Wrestling igazgatója kiírt egy mérkőzést, amelynek a győztese lesz a hivatalos kihívó. Az este első mérkőzésén Bully Ray és Crimson két vállra fektette Matt Morgant és Austin Ariest (X Division bajnok), igaz Ray csalással kopogtatta ki Ariest.

Garett Bischoff mindenkinek megköszönte a segítséget, akik ott voltak a csapatában a Lockdownon. A ringben ott volt Anderson, AJ Styles, és Rob Van Dam is. A nagy örömködésnek Ric Flair vetett véget, aki kemény szavakkal illette Garettet. Többek között a születéséről is ejtett egy-két szót. A kétszeres WWE Hall of Fame kijelentette, hogy Eric Bischoff volt az az ember, aki megalapozta fia jövőjét és erre Garett visszavonultatta őt. Flair elmondása szerint a jövő heti adásban rendez egy búcsúbulit Eric Bischoff-nak. Kurt Angle és AJ Styles mérkőzése következett. A remek összecsapásnak érdekes vége lett. Megjelent Christopher Daniels és Kazarian, akik egy dokumentumot adtak Styles kezébe, ezt nem látta Angle és legyőzte Stylest, aki megzavarodott a dokumentum miatt. Vajon mi áll benne? Érdekesség, hogy a mérkőzés után Angle elnézést kért ellenfelétől. Talán Angle ismét face karakter lesz.

Hulk Hogan kérésére az összes TNA bajnok a ringben volt, majd megjelent az igazgató is, igaz előtte beszélt Rob Van Dammel a háttérben. A ”Hulkster” Hardy és Anderson mellé RVD-t is berakta az adás főmérkőzésébe. Hogan kijelentette, hogy most minden az ő kezében van és a levegőben van a változás, majd bejelentette, hogy minden egyes hónapban (jövő héttől kezdődően) lesz egy speciális Impact Wrestling adás, amely az Open Fight Night nevet viseli. Az adás lényege, hogy a TNA roster-én kívüli tehetségek az adásban pankrátorkodni fognak, majd egy három főből álló testület és természetesen ő eldöntik, hogy azok a személyek kapjanak-e egy Impact Wrestling-es szerződést. Lényeges információ, hogy a TNA roster-éből bárkit kiválaszthatnak a tehetség ellenfeléül.

Roode közbeszólt. Közölte, hogy őneki senki sem mondhatja meg azt, hogy mikor, mit tegyen. Hogan közölte, hogy minden bajnoknak készen kell állnia, ugyanis a címüket meg kell védeniük, ezen az estén. Gail Kim megkérdezte, hogy ki dönti el ezt. Hogan kijelentette, hogy ő dönti el azt, hogy ki védje meg a bajnoki címét, igaz a különböző közösségi oldalakon szívesen meghallgatja a szurkolók véleményét. A TNA Television bajnoka, Devon szólalt fel. Kijelentette, hogy ő mindenben egyet ért Hogannel, majd kijelentette, hogy ő egy harcos bajnok és többször meg akarja védeni a címét. Hogan meglepő bejelentést tett. Elmondta, hogy Devon minden egyes héten megfogja védeni a világbajnoki címét: „Én beígértem a változásokat és a változások most itt vannak. A bajnokok harcolnak, itt van az Open Fight Night és mindeni harcolni fog TESTVÉR!”

Egy nyolc Knockoutos mérkőzés következett. Az egyik csapatban a bajnok, Gail Kim, Madison Rayne, Sarita és Rosita volt. A másik sarokban Mickie James, Velvet Sky, Tara és Brooke Tessmacher álltak. A mérkőzést az utóbbi csapat nyerte meg. Devon elkezdte a nagy menetelést. A TNA Television bajnoka Gunner ellen védte meg a bajnoki címét. James Storm érkezett meg a ringbe. Az egykori Nehézsúlyú világbajnok először is elnézést kért mindenkitől, mert múlt hét vasárnap a Lockdownon mindenkit cserbenhagyott. Storm elmondta, hogy amit a Roode elleni mérkőzésen csinált, azt nem tiszteletlenségből, vagy bosszúból, hanem azért csinálta mert fájdalmat akart okozni a világbajnoknak.

Storm elmondta, hogy a mérkőzés után hazament és a kislánya megakarta nézni a világbajnoki címet, de elmagyarázta neki, hogy az apu nem nyerte meg az övet, pedig mindent megtett érte. A ”Cowboy” a beszédében rátapintott a lényegre is. Kijelentette, hogy Roode nyerte meg a mérkőzést, de nem győzte le őt, ugyanis Storm saját magát győzte le. Storm kijelentette, hogy ő csakis azért pankrátorkodott törött csonttal, agyrázkódással, hogy bejöjjön ebbe a ringbe és hallja azt, ahogyan a szurkolók az ő nevét skandálják. Storm mindenkinek megköszönte a biztatást, majd az édesapjáról beszélt, aki Storm elmondása szerint fentről vigyázott rá és a veresége ellenére, még mindig büszke rá, pedig cserbenhagyta őt:

„Ez az, amit szeretek. Ez az, amiről azt hittem, hogy szeretek. Mert Bobby Roode…Bobby Roode mondott nekem valamit, amit nem tudok kiverni a fejemből. Valamit a szerencsémről és talán igaza van. Talán elfogyott a szerencsém. Talán…” – mondta James Storm, majd letette a mikrofont és elhagyta a ringet. Következett az este főmérkőzése. Az összecsapást Rob Van Dam nyerte meg Jeff Hardy és Mr. Anderson ellen, így ő lett Bobby Roode hivatalos kihívója. Ennél sokkal fontosabb, hogy mi lesz James Stormmal?