Úszás

Hosszú parádés párharcával is debütál a világkupa Budapesten

Rendkívül nívós mezőnyre és pikáns összecsapásokra számíthat, aki kilátogat október 4. és 6. között a budapesti Duna Arénában megrendezésre kerülő rövidpályás FINA Úszó Világkupára. A magyar csapat kiválóságainak élőben szurkolhat a helyszínen, vagy az M4 Sporton és az m4sport.hu-n.
 
Házigazdaként Budapest először bizonyíthat a világkupaversenyek történetében, de a nevező országok számát nézve az egyik legnépszerűbb állomása lehet a sorozatnak. Az eddigi két vk-n, Kazanyban és Dohában 23-23 nemzet képviseltette magát, a Duna Arénában sorra kerülő viadal nevezési listáján azonban 39 ország szerepel, ráadásul hét tavalyi világbajnok úszó is rajkőre áll.
 
„Elsőként arról számolhatok be, hogy a Duna Aréna jó bizonyítványának is köszönhetően a budapesti versenyekre benevezett úszónagyságok között hét olyan is akad, aki a tavalyi vizes világbajnokságon egy vagy több számban a legjobbnak bizonyult. Természetesen közöttük van Hosszú Katinka is, aki a 2017-es sportági csúcstalálkozón a 200 és a 400 méteres vegyesúszásban bemutatott szédületes úszásaival igazolta a papírformát, és lett ismét a magyar válogatott legjobbja” – mondta Szántó Dávid, az esemény Szervező Bizottságának elnöke.
 
A legnagyobb izgalmakat Hosszú Katinka és a svéd Sarah Sjöström csatája tartogathatja, azonban csak jövő héten derül ki, mely számokban csaphat össze a két úszófenomén. Mellettük a „közönségcsalogató” hetes tagja még az orosz Júlia Jefimova és a spanyol Mireire Belmonte, a férfiaktól pedig a dél-afrikai Chad le Clos, a brit Bejamin Proud és nem utolsó sorban az orosz Anton Csupkov.
 
Szántó Dávid a tavalyi világbajnokok mellett kiemelte a magyar indulólista kiválóságait is, amely nem kisebb neveket tartalmaz, mint Kapás Boglárka, Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, illetve Bernek Péter, Cseh László, Kozma Dominik, Kenderesi Tamás, Németh Nándor és Verrasztó Dávid.
 
„A mi nevezési listánkon 39 ország neve olvasható, az indulást tervező nemzeti válogatottak száma 298, és akkor arról a 195 magyar úszóról még nem is esett szó, akiket a klubok neveztek be, élve a versenykiírásnak a rendező országra vonatkozó kedvező lehetőségével” – mondta a szervező bizottság elnöke.
 
A budapesti világkupa egyik legszórakoztatóbb eseménye lesz a magyar sztársportolók és Eric Moussambani, azaz Eric, az Angolna úszóversenye a Duna Aréna medencéjében.
 

Ezek alapján leszögezhető, érdemes lesz kilátogatni október 4. és 6. között a Duna Arénába, aki azonban a tévé képernyője előtt vagy interneten szeretné végigizgulni a versenyszámokat, az M4 Sporton és az m4sport.hu-n megteheti.