Egyéb sportok

Hosszú Katinka világcsúccsal aranyérmes 200 méter vegyesen

 
A magyar versenyző – aki a vasárnapi előfutamát (2:07.30 p), majd elődöntőjét (2:06.84) is Európa-csúccsal nyerte – 2:06.12 perces idővel győzött, ezzel megdöntötte az amerikai Ariana Kukors 2009-ben Rómában felállított, 2:06.15 perces rekordját.
    
Hosszú Katinka jól kezdett, bár pillangón brit riválisa tartani tudta vele a lépést, háton azonban növelte előnyét, és ekkor már három tizeddel a világcsúcsidőn belül úszott. Mellen még tudott erősíteni, így gyorson már csak az órával versenyzett.

""

 

"Hihetetlen, hogy három századdal sikerült megjavítanom a világcsúcsot, eddig senki a közelébe sem tudott kerülni" – nyilatkozta boldogan a döntő után az M4-nek. 
 
"A végén nagyon kellett küzdenem, de megúsztam, hihetetlenül boldog vagyok" – fogalmazott Hosszú Katinka, aki ezzel önmaga negyedik, a magyar úszósport 24. világbajnoki aranyérmét szerezte.
 
   
Vizes VB, Kazany
 
női 200 m vegyes
    
1. HOSSZÚ KATINKA 2:06.12 perc – világcsúcs 
2. Vatanabe Kanako (Japán) 2:08.45 

 

3. Siobhan Marie O,Connor (Nagy-Britannia) 2:08.77