Magyar foci

Hoppá: Pintér Attila csapata remek játékossal erősített

A Puskás Akadémia közleményét változtatás nélkül közöljük.

 
„Az Eszékről érkező, horvát válogatott Antonio Perosevic három éves szerződést kötött klubunkkal.
 
Új játékosunk Splitben született 1992 március 6-án. A horvát U18-as válogatottban hétszer, az U20-as válogatottban hatszor, a felnőtt nemzeti tizenegyben pedig kétszer lépett pályára. Az NK Osijek felnőtt csapatában 2009-ben debütált, azóta 124 mérkőzésen 32 gólt szerzett.
 

Az NB II-be igazolt az Inter és a Milan volt játékosa " MAGYAR FOCI › Labdarúgó NB II

A többek között egykor az olasz Internazionale és az AC Milan keretéhez is tartozó, legutóbb Gyirmóton futballozó Filkor Attila az NB II-ben szereplő Budafoki MTE-ben folytatja a pályafutását – számolt be róla a budapesti klub honlapja.

Antonio Perosevic: „Nem ismeretlen terep számomra a Puskás Akadémia, hiszen februárban már játszottunk egy edzőmeccset a Pancho Arénában. Profi körülmények között folyik itt a munka, remek csapat kezd kialakulni, így természetesen örömmel jöttem. A keretből már volt alkalmam megismerkedni a honfitársaimmal, közülük Josip Knezevic jó barátom, Eszéken sokáig játszottunk együtt. Ami a terveimet illeti, nagyon szeretnék bizonyítani és a csapat alapemberévé válni.”